10 év

Évfordulókat ünneplünk, meg-megállunk, hálát adunk.
Pár hete a Férjem 20 éves lelkészi szolgálatáért adtunk hálát, most vasárnap pedig az én szentimrei 10 évemért. Azért a sok-sok áldásért, amit ebben a 10 évben kaptunk, együtt a Gyülekezeteinkkel. Az alábbi sorokat a hálaadó Istentiszteleten mondtam el, miután olyan sok és olyan drága köszöntést kaptam. Tudjátok, mi volt a nagyon szép és csodálatos? Kint tombolt az ítéletidő, olyan viharos szél fújt, hogy a templom ablakai folyamatosan remegtek, a tető is dörömbölt a fejünk fölött... de bent, a templomban Isten szeretete betöltötte a szíveket. Olyan szeretetben és békességben voltunk együtt160-170-en, amilyenben talán az első keresztyének is lehettek. Miért? Mert akik ott voltunk, mind tudtuk, hogy amit kaptunk, kapunk, az Istentől jön. Nagyon hálás vagyok Istennek mindazért amit együtt élhettünk át Gyülekezeteinkkel. S mit is mondhatnék ma a Reformáció 500. évfordulóján? Soli Deo Gloria - Egyedül Istené a Dicsőség!

"Arra gondoltam, összeírom, mi minden történt az elmúlt 10 évben, és szépen felolvasom, hogy együtt emlékezzünk vissza. De ahogy nekiültem, rájöttem, hogy nem is tudnám mindazt felsorolni, amit ebben a 10 évben Isten adott a mi számunkra. De az biztos, hogy adott nekem, majd nekünk egy, majd kettő, majd három gyülekezetet, akik nem vágytak másra, mint hogy legyen pásztoruk, én/mi pedig nem vágytam másra, mint hogy pásztor lehessek.

Mégis, mit mondhatunk el erről a 10 évről? Sokat építkeztünk, megszépült a környezetünk, megszépültek épületeink, sokat nevettünk – és olykor sírtunk is, volt, mikor örömünkben, és volt, mikor szomorúságunkban, hiszen sokan azok közül, akik 10 éve még velünk voltak, már előre mentek a minden élők útján. De mégis, sokat gyarapodtunk… gyarapodtunk ráncokban és kilókban, gyarapodtunk gyermekekben, fiatalokban, és idősebb gyülekezeti tagokban is, egyszóval testvérekben, s gyarapodtunk áldásokban, lélekben.

Hogy ehhez mi kellett? Kellett egy csapat! Egy nyáj, amely nem birkákból, hanem bárányokból áll, akik pásztorra vágytak. Kellett egy szeretetet adni és kapni tudó közösség. De kellett sok támogatás is, hiszen az akarat, a szándék kevés, ha bárminek a híján nem tudunk valamit megvalósítani. Ezért köszönöm mindenkinek, aki az elmúlt 10 évben akár pár forinttal is, vagy egy imádsággal is támogatta Egyházközségeinket, köszönöm az Egyházmegyénk támogatását, holland testvéreink értünk hozott áldozatait, de megköszönöm Tiszaszentimre Község Önkormányzatának, s elsősorban Koczúrné Tóth Ibolya polgármester asszonynak is azt, hogy amiben tudnak, mindenben támogatnak, segítenek bennünket.

Köszönöm a Családom támogatását, hiszen nagyon sok mindent úgy tudtunk véghezvinni, hogy mellettünk álltak, segítettek bennünket.

Köszönöm a Férjem áldozatkészségét, s azt, hogy lelkes társam az ötletelésben, és az ötletek megvalósításában!

Köszönöm a szolgatársaim és a Gyülekezeteink, Gondnokaink, Presbitereink támogatását, Intézményrendszerünk Igazgatójának, munkatársainak, hogy hűségesen járják az utat, melyet Urunk adott számukra 6 évvel ezelőtt.  

Isten áldását kérem mindannyiótok, mindannyiuk életére.

De mindezek elé hadd helyezzem Azt, akinek mindannyian hálásnak kell lennünk. Ő a mi mindenható Atyánk, aki mindazon, amire küldött bennünket, át is segített. Aki erőt ad a megfáradtnak, Aki velünk van a viharokban is a hajóban, Aki ad nekünk türelmet, békességet, mikor arra van a legnagyobb szükségünk, Aki áldásokkal látogat bennünket nap, mint nap, s Aki megújítja rajtunk kegyelmét minden reggel. Ő az, aki mindannyiunk háláját kell, hogy fogadja ma. Ő, aki megmutatta Gyülekezeteink életében is Igéjének igazságát, hiszen azt írja a zsoltáros:

„Ó, mily szép és mily gyönyörűséges, ha a testvérek egyetértésben élnek!
Csak oda küld az ÚR áldást és életet mindenkor.” (Zsolt 133,1,3) Legyen Ő a mi életünk Pásztora ezentúl is, éljünk egyetértésben, hadd lássuk meg, milyen áldásokat tartogat még számunkra a mi Urunk, Istenünk!

Úgy legyen!"