Textus: Lukács evangéliuma 2,1-12
Kedves Testvérek!
Visszanéztem az elmúlt évek szentesti
prédikációit… tavaly beszéltünk a szeretetről, tavalyelőtt a fényről, azelőtt a
befogadásról… ezért arra gondoltam, hogy idén beszélni fogok a
szeretetlenségről, a sötétségről és a kitaszítottságról… Hogy ezek nem karácsonyi
fogalmak? Lehet… Mégis, karácsony idején is körülvesznek bennünket. Sőt. Mi
magunk adunk nekik helyet nagyon sokszor a szívünkben, az életünkben, az
otthonunkban.
Ám, mielőtt azt gondolnánk, hogy csak ez
a mostani mi világunk romlott el ennyire, s kétségbe esnénk, hogy milyen
szörnyű lelki körülmények között élünk, álljunk meg egy pillanatra, s idézzük
fel a Betlehemi eseményeket. Mi történt egykor ott, abban a kicsi városkában,
amiről egy szép karácsonyi ének így zeng: „Ó, Betlehem kicsiny városkája, itt
talált reményre évezredek félelme….”?
Augustus császár elrendelte, hogy
számlálják össze az ország minden lakóját – természetesen azért, hogy tudja,
mennyi adót tud behajtani. S hogy igazán hatékonyak tudjanak lenni, valamelyik
tanácsadója kitalálta, hogy úgy lesz a legjobb, ha mindenki haza megy a
szülőfalujába, s ott iratkozik fel. Így történt, hogy a várandós Mária elindult
férje, József oldalán Názáretből egy távoli kisvárosba, Betlehembe, mert József
ott született. Ám ez az út nem egy rövid kis kirándulás volt, hiszen több, mint 100
km-t kellett megtenniük, s mindezt gyalog, mivel egyetlen szamaruk volt. S mire
odaértek a városkába, már minden szálláshelyet elfoglaltak, s hiába kopogtattak
házról-házra, hiába kértek bárhol egy kicsike helyet, ahol megpihenhetne a
mindenórás kismama, mindenhol zárt ajtókat találtak, elutasítást, kirekesztést
– annál is inkább, hiszen nem jómódú, gazdag emberek voltak, hanem egy
egyszerű, becsületes házaspár, akik nem tudtak csillogó aranyakkal teli
erszényeket felmutatni. S végül, mikor már teljesen kilátástalan volt a
helyzet, egy fogadós, akinek a szíve mélyén még pislákolt egy kis reménysugara
a jóságnak, megengedte az összetört asszonykának, hogy kipihenje magát és
világra hozza első gyermekét a fogadó istállójában.
Kedves édesanyák! Kérem, emlékezzenek
vissza arra, milyen volt, amikor gyermeket vártak, amikor megszülték… Vagyunk
egy páran, akiknek még nagyon friss ez az élmény…
Gondolom, mindenki arra vágyott, hogy minden rendben legyen, és biztonságban
érezzék magukat a kórházban, majd az otthonukban. Ehhez képest ez az asszonyka
egy istállóban kellett, hogy megszüljön. Már ez a tény is annyira méltatlan. De
Isten azt akarta ezzel a tudtunkra hozni, hogy Ő a végletekig elmegy, a
legkisebbek közé hajlik le, s az Ő szent Fia számára egy istálló is alkalmas
hely, hogy eljöjjön erre a világra, hiszen Ő a legkisebbekért is jött. Megmutatta,
hogy számára, terveinek beteljesítésében nem szabhat határt az emberi akarat, s
igenis, akár egy az állatoknak fenntartott helyen is felragyoghat dicsősége.
Szívtelenség, szeretetlenség, sötét gonoszság, kitaszítottság… még meg sem
született Jézus erre a földre, édesanyja szívverésén keresztül már ezeket az
érzéseket kellett, hogy megtapasztalja ebből a világból. Az a világ sem volt
szebb és jobb, akkor is ugyanolyan emberek éltek, mint ma, akik fontosabbnak
tartották az anyagi javakat, vagy a külsőségeket, mint azt, hogy segítsenek
valakin, aki igazán rászorul. Sötétség uralkodott a szívekben…
De menjünk tovább a történetben. Megszületett
a kicsi Jézus, ott Betlehemben, az istállóban, s egyszerre felpörögnek az
események. A nagy világ talán semmit sem észlelt mindebből, de mégis csodás
eseménysorozat következett. A pusztában, a nyájuk felett csendben őrködő
pásztorok felett hirtelen angyalok jelentek meg, akik beragyogták az egész
égboltot, és dicséretet zengtek. Azok a maguk egyszerűségében nagyszerű
pásztoremberek megijedtek, hiszen ez azért nem volt egy mindennapi jelenség még
abban az időben sem, még azon a vidéken sem. De az angyalok tudósították őket,
hogy megszületett Jézus Krisztus, Isten Fia, aki azért jött, hogy az egész
világot megváltsa a bűnből, az ördög rabságából, s hogy tiszteletüket tehetik
nála a betlehemi istállóban, s ők mentek, s szerény, de hasznos ajándékaikkal kedveskedtek
a kisded Úrnak. Majd a messze földről érkezett bölcsek is megérkeztek, s
leborultak a világ Ura előtt. Hirtelen az a kicsiny istálló lett a világ
közepe, ott ért össze az ég a földdel, s onnan indult el Jézus Krisztus földi
élete.
Hogy nekünk ez ma, 2013-ban miért
érdekes? Éppen azért, amit az imént mondtam: mert Jézus azért jött erre a
földre, hogy az egész világot megváltsa a bűnből, az ördög rabságából. Nem csak
az akkori embereket. Nem csak az akkori világot. Hanem ma is mindenkit. Mindenkit,
aki ezt el is fogadja. Olvastam egy idézetet tegnap: „A szeretet ünnepének
valódi tartalmat Jézus ad, aki önként jött a mennyből a földre, és elhozta
Isten országát azoknak, akik hisznek benne és befogadják őt.” (Marion Klug) Bizony,
nekünk is kell tennünk azért, hogy megkapjuk azt, amit Jézus hozott el nekünk.
Jézus elhozta a világosságot ebbe a világba, de nekünk is tennünk kell azért,
hogy ne maradjunk sötétségben. Például azt, hogy a születésnapját a templomban
is megünnepeljük, nem csak otthonainkban, az ajándékok és a töltött káposzta
mellett. Vagy például azt, hogy Őt magát is megünnepeljük, nem csupán a
karácsonyt. Nemrég egyik vasárnap is elmesélte a Férjem, hogy járt az egyik
lelkész kollégánk. A település vezetői felkérték, hogy a községi ünnepen ő
szervezze meg a műsort, de az volt a kérésük, hogy karácsonyi műsor legyen, de
ne legyen jézusos… csak karácsonyi… ma is vannak emberek, akik Jézust ki
akarják rekeszteni… De nekünk van lehetőségünk választani. És választottunk is.
Talán van, aki a gyermekek szereplése miatt, talán van, aki kellő karácsonyi
hangulatért, de talán van, aki magáért Jézusért jött el a templomba ma este. De
bárhogy is van: eljöttünk. Itt ünneplünk. Megszenteljük ezt a csodás ünnepet
Isten dicsőítésével, énekszóval, imádsággal. És ezzel olyanok lettünk, mint
egykor az a betlehemi fogadós, akinek a szívében ott pislákolt a jóság. Bennünk
is ott pislákol. És ha akarjuk, akkor bennünk is felragyoghat a fény. A
karácsonyi. Az igazi. A Jézusi.
Ámen
