Egy október 21-i szösszenet :)

Szerdán megkezdődik az újabb Lelkifröccs évad. Kicsit most kitolódott a kezdés időpontja, de mindennek oka van, a mi jó Istenünk rendezgeti a dolgokat, s hiszem azt, hogy ez sem véletlenül alakult így. Talán éppen azért, hogy ez az utolsó online Lelkifröccs üzenet még megszülethessen.
Talán feltűnik majd néhány olvasónak, hogy éjjel 2 órakor született ez a bejegyzés. Valóban, így van, és most konkrétan fél1 óta vagyok fenn, mert a mi kis boldog babónk azóta kukorékol, én pedig üldögélek vele, mellette, s próbálom rábírni, hogy aludjon - eddig sikertelenül, hiszen most is itt visong, lelkesen 😳😀
De miért érdekes ez? Mi köze ennek a Lelkifröccshöz? Ezeken az ébrenlévő hajnalokon azon szoktam töprengeni, hogy valóban olyasmi lehet az Isten irántunk való szeretete, mint ahogyan egy édesanya szereti a gyermekét. Vagy még erősebb, még odaadóbb, még csodálatosabb. Mire gondolok?
A szeretet néha fáradsággal jár, sok türelmet igényel... a szeretet, az igazi, az odaadó, az önfeláldozó szeretet azt jelenti, hogy olyat adok a másiknak, ami nem mindenkinek jár. Ugye, Édesanyák, így van ez a gyermekünkkel? Nem kérdés, hogy éjszakázunk, nem kérdés, hogy napi 5 kávét is megiszunk, ha kell, nem kérdés, hogy vállaljuk a bőrönd nagyságú karikákat a szemeink alatt, nem kérdés, hogy akkor is szeretjük, ha összetöri a kedvenc csészénket, nem kérdés, hogy akkor is van időnk egy ölelésre, ha amúgy késésben vagyunk, nem kérdés, hogy a könnyeit töröljük, nem kérdés, hogy az utolsót is odaadjuk neki, nem kérdés, hogy akkor is szeretjük, amikor úgy érezzük, a viselkedésével szégyent hoz ránk, nem kérdés, hogy önmagunkat adjuk a GYERMEKÜNKÉRT. Talán mindenkiért nem, de értük bármit! Mert szeretjük. Úgy, ahogy vannak.
És mi, akik Isten gyermekei vagyunk, biztosak lehetünk abban, hogy Ő is megad értünk bármit. Sőt! Nem akármit! Az Ő drága Fiát. Azért, hogy Vele lehessünk, hogy átölelhessen bennünket egy örökkévalóságban.
Pedig sokszor mi is feszegetjük a határokat. Sokszor mi is próbára tesszük az Atya szeretetét az életünk ügyes-bajos dolgaival. És Ő mégis annyira szeret minket. És akár éjjel megyünk elé imádságban, talán sírva, mert a magány vagy a bűntudat emészt minket, akár nappal, egy hálafohásszal, mert megértünk valamit, Ő mindig ugyanazzal a szeretettel fordul felénk. Nem sajnálja ránk az időt, nem nézi, hogy hányszor kell hozzánk fordulnia, nem számít a mikor és a hol... nem kérdés, hogy szeret minket. Úgy, ahogy vagyunk. Ott, ahol vagyunk.
Lackfi János egyik kis versében írja, hogy a legnagyobb problémát az okozza az életben, hogy nem tudjuk elhinni, hogy Isten mennyire szeret minket, embereket.
Merjük elhinni. Merjünk benne elmerülni. Ne engedjük a sátánnak, hogy elszakítson Tőle. Engedjük meg Istennek, hogy szeressen.
Közben elmúlt fél3, Abigél mellettem, Istvánka rajtam szuszog. Alszanak. Ha arra gondolok, hogy Isten itt van velünk, velem van most is, és ahogy én ölelem az enyéimet, úgy ölel Ő is körül minket, nem is érzem a fáradtságot. Mert az Ő szeretete felemel. 😇❤️
“Mert meg vagyok győződve, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelmek, sem jelenvalók, sem eljövendők, sem hatalmak, sem magasság, sem mélység, sem semmiféle más teremtmény nem választhat el minket az Isten szeretetétől, amely megjelent Jézus Krisztusban, a mi Urunkban.” (Róma 8,38-39)
Ámen