Áldott, békés karácsonyt!

Drága, hűséges olvasóim!
Nagyon békés, meghitt, Istennel és embertársainkkal is örömteli találkozásokkal teli, igazi ünnepet, boldog karácsonyt kívánok kedves Mindannyiótoknak, Szeretteitekkel együtt!

Szerény ajándék képpen, fogadjátok szeretettel ezt a kis verset, amit most találtam, amit eddig nem ismertem, ami a szívemet jellemzi, és ami sokunk óhaját fogalmazza meg, ebben a néhány sorban:

Árvai Emil:

MOST CSENDRE VÁGYOM

Most csendre vágyom - de magamban is,
hol gondolatoknak már zaja nincs.

Kérdéseimet is csendre intem;
halk, szelíd hangot keresek éppen.

A találkozás csendjére vágyom:
a Mindenható, hogy rám találjon.

Isten áldjon mindannyiunkat!

Michael Bublé - It's Beginning To Look A Lot Like Christmas

Boldog nyugalom

Olyan csodálatos napok vannak mögöttünk! Még akkor is, ha persze vannak pillanatok, amikor úgy érezzük, valaki azon mesterkedik, hogy nehogy már boldogok legyünk, de mi nem hagyjuk magunkat, és igenis, élvezzük az adventi várakozást! :)
Hihetetlen élmény volt megtapasztalni az elmúlt héten azt az összetartást, szeretetet, fáradozást, áldozatkészséget, ami jelen volt Községünkben. Ennek köszönhetően nagyon szép élmények részesei lehettünk, és mindenki, aki akarta, igazán jól érezhette magát.
Persze, lesznek még programjaink, de már eddig is olyan igazi volt minden.
Így most boldog nyugalommal üldögélek itthon, mandarint majszolva, citrom illatot párologtatva, lapozgatva a karácsonyi receptes újságokat, tervezgetve, hogy milyen finomságokkal lepem meg idén a családot - és a pocakomban lakó picurkát :)
Olyan szép ez az időszak! Nem (csak) a díszek, a fények, az illatok miatt, hanem mert ilyenkor az emberekből előjön az ember. Vagy ilyenkor egy kicsit mindenki megtalálja Istent?

Advent első napja

Ma nagyon tevékeny napom volt. Jól el is fáradtam :) Le is ültem most végre egy kicsit szusszanni, és kis picurkám mocorgással jelezte is, hogy ideje volt :)
Hogy miket csináltam? A szokásos szombati dolgokat, úgy mint takarítás, főzés, csak mostmár a karácsony előtti nagytakarítás jegyében a konyhát extrán kisikáltam.
Utána pedig fogtam magam, és nekiálltam mézeskalács-fenyőt sütni.
Az én bevált mézes receptem: 60 dkg liszt, 20 dkg méz (olvasztva), 20 dkg porcukor, 2 tojás, 1 csomag mézeskalács fűszerkeverék, 3 tk. szódabikarbóna, csipet só. Legalább egy nappal a sütés előtt össze kell gyúrni, és hűvös helyen kell állni hagyni.
A gond csak a mázzal volt... Nem tudom, miért, de nem akart jó állagú lenni. Pedig friss volt a tojás. Mindenesetre, szépen díszíteni nem lehetett vele, ezért a csorgatós-fröcsögtetős megoldást választottam, amitől olyan lett a kis fenyő, mintha olvadozna rajta a hó. :) Nem lett rossz. De a fénykép nem akarta jól visszaadni, így nem mutatom meg - csak élőben, ha valaki meg szeretné nézni :)
Ebből az adagból nagyon szűkösen jönne ki két fa, ezért a maradékból inkább sok kis csillagot készítettem - dióval és mázzal vegyesen. Fincsi lett.
Délután pedig "dolgoztam". Holnapra készültem, az igehirdetésre, előkészítettem az Úr asztalát Adventre, és elkészítettem és sokszorosítottam az idei Karácsonyi gyertyalángot - a kis egy lapból álló karácsonyi "újságunkat".
Idén nem a hagyományos adventi koszorúnk lesz, hanem a Férjem legutóbbi erdélyi útján, a Gyülekezet számára vásárolt kerámia adventi gyertyatartós koszorú, aminek a színei pont passzolnak a Templomunk belső színeihez. Kicsi, egyszerű, de szép. 
Az egész nap olyan kellemes volt, mert megvolt benne a munka öröme, ugyanakkor az elcsendesedés is.
De a legszebb pillanat talán mégis az volt, amikor tudatosult bennem, hogy ebben az évben több konfirmálónk, és csak eggyel kevesebb keresztelőnk volt, mint temetésünk. Azt mondjuk nem tudom, hogy mennyi katolikus illetve társadalmi temetés volt, de ilyen szép statisztikánk még nem volt, mióta itt vagyok. Istené legyen ezért a dicsőség! :)
Holnap Advent I. vasárnapja. Reménységünk szerint szép, áldott délelőttünk lesz, gyertyagyújtással a községi adventi koszorún és szeretetvendégséggel.
Urunk adja, hogy legyen ez az Advent egy olyan időszak, amikor a világ zaja és mocska nem zavarja meg, nem sározza be a fényt, ami felragyog hétről-hétre!

Az ünnep margójára

Megkezdődött Advent. Külsőségekben és a szívekben egyaránt. Elkezdtük díszíteni, szépíteni a Községünket, otthonainkat, de ezzel egy időben azon vagyunk, hogy a szívünkbe is minél többet be tudjunk engedni ennek az ünnepkörnek a hangulatából, az érzésekből, s abból, ami igazán lényeges: a mindent átjáró isteni szeretetből. Nem mindig könnyű ez. Nem könnyű akkor, amikor valaki az elmúlt karácsonykor még kedves szerettével együtt ünnepelt, aki azonban az év során eltávozott az élők sorából… Nem könnyű akkor, amikor egyre többen vannak körülöttünk, családjainkban, barátaink között, akik napi anyagi gondokkal küzdenek, akiknek emiatt talán szomorkás, egyszerű, különösebb csillogástól mentes lesz a karácsonyi otthona… Nem könnyű akkor sem, amikor azt látjuk, hogy nem csak anyagilag, de erkölcsileg is egyre nagyobb kilátástalanság vesz körül bennünket, s azt érezzük, hogy gyermekeink, a következő, most felnövekvő generáció tagjai olyan tulajdonságokat szívnak magukba, melyek még a társadalmi morál által sem kontrollálhatók. Eltévedtünk. Eltévedt a világ. Ám ez nem új keletű probléma. Kétezer évvel ezelőtt hasonló helyzetben éltek az emberek, még akkor is, ha körülményeik teljesen mások voltak. Nem volt számítógép, internet, xbox, stb… nem volt tele ruhásszekrényük és fagyasztóládájuk… nem volt közoktatás és szociális ellátórendszer… De voltak kétes erkölcsű emberek, akik nagy hatással voltak másokra, voltak kiábrándult, kétségbeesett családfők, és voltak olyanok, akik arra vágytak, hogy jöjjön valaki, aki tud változást hozni ebbe a világba.

Ez a Valaki közel kétezer évvel ezelőtt megszületett erre a földre, Betlehemben, egy istállóban, egy jászolban helyet kapva. Így kellett lennie, és így történt. Miért? Azért, hogy felcsillanjon a remény. Hogy ne maradjunk sötétségben, hogy megtaláljuk az utat a boldog életre.

Sokan nem ismerték Őt fel akkor, mint ahogy ma sem. Azt várták Istentől, hogy harcost küldjön, igazságosztót, aki leigázza az elnyomókat. Ma nem ezt várják sokan? S Isten mit küldött? Szeretetet. Békességet. Türelmet. Jóságot. Szelídséget. Elfogadást. Kegyelmet. Miért nem elég ez az embernek? Mit akar többet? Miért akarunk többet? Jézus azt mondja: „Keressétek először az Isten országát és igazságát, és ezek is mind ráadásul megadatnak nektek.” (Máté evangéliuma 6,33)

Az ünnep küszöbén állva, próbáljuk meg közel engedni magunkhoz a karácsonyt, annak igazi tartalmával. Ne a csillogásra, vagy annak hiányára tekintsünk. Ne a múltra, ne a jövőre. Tekintsünk a jelenre. Azokra, akik most mellettünk vannak, akiket most szerethetünk szívünk minden szeretetével. Arra, hogy Isten értünk is adta az Ő szent Fiát, mert szeret bennünket. 

„Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség, és az emberekhez jó akarat!” (Lukács evangéliuma 2,14)

Vasárnapi útmutatás

„Aki feddhetetlenül él, biztonságban él, de aki görbe úton jár, az kitudódik róla.” 
(Példabeszédek 10:9)

• A feddhetetlen ember becsületesen él, még akkor is, ha ebből hátránya származik, vagy ez jelentős nehézségeket okoz számára. Igazságosan küzd még akkor is, amikor a körülötte lévők már nem.

• A feddhetetlen ember figyel szavaira, nála az „igen” azt jelenti, hogy „igen”, a nem pedig azt jelenti, hogy „nem”.

• A feddhetetlen ember hiteles és egyenes jellemű, ugyanúgy viselkedik, bárki is van jelen. Általa „azt kapod, amit látsz”.

• A feddhetetlen ember a magatartásában nyílt, őszinte. Nem titkolja el amit tesz, és nem mond mást, mint amit csinál. Az az ember „akiben az ÚR lelke van, abban nincs álnokság.” (Zsoltárok 32:2)

• A feddhetetlen ember a tényeket pártatlanul, részrehajlás nélkül magyarázza, nem olyan módon, hogy magát másoknál jobbnak láttassa. Tiszteletteljes, segítőkész, jóindulatú, nagylelkű mindenkihez.

• A feddhetetlen ember mosolyogva megy el a „második mérföldig” is. Többet tesz, mint amennyit elvárnak tőle.

• A feddhetetlen ember nem fél segítséget kérni. Nem fél attól, hogy teljesen Istenre bízza magát. Képes kezelni a nehéz helyzeteket is, mert tudja, hogy ezekben Isten munkálkodik.

• A feddhetetlen ember arra összpontosít „ami igaz, ami tisztességes, ami igazságos, ami tiszta, ami szeretetreméltó, ami jóhírű, nemes és dicséretes” (Filippi 4:8) - mindig arra figyel, ami kiváló és dícséretre méltó.

 (Daily Hope by Jon Walker – 2012.11.11.)

Érdemes megvizsgálni magunkat ennek a fényében. Vajon hány pontban állnánk meg a helyünket? 

100. bejegyzés

Nemrég felfedeztem, hogy közeledik a 100. bejegyzés ideje. Akkor elhatároztam, hogy ezt a helyet meghagyom valakinek, aki mostanában szinte minden gondolatomban ott van, valakinek, akit bár még szinte nem ismerek, mégis máris nagyon szeretek. Ő pedig nem más, mint a mi kis magzatunk. :)
A tegnapi vizsgálat szerint minden rendben van, az értékei tökéletesek. Édes kis pirinyó, cuki orrocskával, fejjel-lefelé szunyókált épp, mikor bekopogtunk hozzá. A terhesség mindössze 12 hetes, de ez egyben azt is jelenti, hogy az első 3 hónapon már túl is vagyunk, és egy békésebb, várhatóan rosszullétmentes időszak következik.
Nagyon vártuk már őt. Nem türelmetlenül, de nagyon. Amikor megtudtam, hogy megkezdődött bennem egy életke, Anna szavai jutottak eszembe, és azóta is ez az ige az, ami betölti a lelkemet: "Ezért a gyermekért imádkoztam, és az Úr teljesítette kérésemet, amit kértem tőle." (1Sámuel 1,27)
Olyan hihetetlen ez. Amikor tegnap láttuk, ahogy ott morcoskodott, mert fel akartuk ébreszteni, az annyira emberi volt, olyan igazi. Egy pici kis élet (feje búbjától a fenekéig 5 cm), ott fejlődik bennem, de máris megvan benne minden. Az, hogy ki is lesz ő. Hogy milyen lesz. Egy tündibündi kislány, vagy egy huncut kisfiú? Csak legyen. És egészséges legyen. És okos. És szép. :) 
Nagyon különleges ez az érzés, ez az élmény. Anyukák, akik olvassátok a soraimat... Ezt tényleg nem lehet addig átérezni, amíg meg nem történik valakivel. Csak vágyni lehet erre, de valóban semmihez sem fogható. 
Köszönöm Istenem!  

"Have Yourself a Merry Little Christmas" by Frank Sinatra

Halottak napja margójára

Szabóné Mátrai Marianna - Őszi levelek

Őszi leveleket nézegetünk. Nem nagy különlegesség ebben az évszakban. Teli van velük az út, a járda, a kert, a park. Lebegnek a szél szárnyán a föld felé. Pirosak, sárgák, barnák.
Ők aranyozzák be az őszt. Valójában gyönyörű ez az évszak, mégis fájdalmas érzések kapcsolódnak hozzá. Álomszépek a színek, de nézzük csak közelebbről a leveleket! Foltosak, szakadtak, sérültek. Magukon hordják az elmúlás jeleit.

Lehullanak a fáról. Elszakadnak életük tápláló forrásától. Pusztulás a sorsuk. Hevernek a földön, könyörtelenül veri őket az eső. Kopogó  cipők gázolnak át rajtuk. Tíz, húsz, száz, ezer. Egyre jobban beleolvadnak az aszfalt szürkéjébe. Levelek voltak egykor? Életünkhöz hasonlítanak. Felkap egy vihar - és már senki sem mondja meg, kik voltunk.
Néha úgy érezzük, visz a szél, máshova, mint akarnánk. Félünk, végképp elveszítjük tartásunkat. A nap melege után vágyódunk, de hiába, mert a reggelek egyre szürkébbek és ködösebbek. Csontunkig hatol a hideg. Biztonsgra vágyunk, melegre. Kézre, amely megtart.
Ezekben a szürke napokban könnyen válunk borongóssá, és veszítjük el a reményt. Nem véletlenül esik erre az évszakra az a nap, amikor halottainkról emlékezünk meg.
A mi kultúránkban nem szívesen gondolnak az emberek az élet őszére. Fiatalság, egészség, teljesítmény - ezek az ideálok. S az emberek mindent megtesznek, hogy fiatalok maradjanak. Ránctalanító krémek, edzőtermek, hajszínezők. Gyakran elfelejtjük, hogy az élet ősze ugyanúgy része az ember útjának, mint ahogy kihagyhatatlan évszak az ősz. Nincs mit szégyellni rajta. Ráadásul nemcsak színei vannak, amelyek szépek is lehetnek, hanem az ősz gazdagít is. Milyen szegény lenne az erdő az ősz színei nélkül! Mennyivel kevesebbet érne az emberek közössége az idősek tapasztalata, józansága, nyugalma nélkül! Ha nem lennének, akik emlékeznek régi időkre! Ha nem volnának okos öregek, akiknél bölcsességbe torkollik a sok tapasztalat! Az életük őszét járók gazdagítják a többieket. Akkor is, ha a többiek ezt nem akarják észrevenni. A fiatalok gyakran azért kerülik az idősebbeket, mert bennük a saját jövőjüket látják, és ettől megrettennek. A félelem pedig szinte mindig figyelmetlenségbe, sőt gorombaságba szokott átcsapni. Egészen emberi dolog ez.

Ám Isten ebben is más, mint az ember. Azt mondja Ézsaiás szavaival:
"Hallgass rám, Jákób háza,
és Izrael házának egész maradéka,
ti, akiket születésetek óta hordozok, 
világra jöveteletek óta viszlek:
Vénségetekig ugyanaz maradok,
ősz korotokig én hordozlak!" (Ézs 46,3-4)

Isten nem olyan, mint a fák, amelyek az első őszi szélfúvásra elhullajtják leveleiket. Ő öregkorunkban is hordoz minket. Nem mond le rólunk, és nem hagy el minket. Ő nincs évszakokhoz kötve. Ő az élet Ura - akár tavasz van, akár nyár, akár ősz, akár tél. "Én alkottalak, én viszlek, én hordozlak, én mentelek meg" - mondja ugyancsak Ézsaiás szavaival (Ézs 45,4b). Így van ez akkor is, ha borús nap köszönt ránk, és belül azt kérdezzük: kisüt még egyáltalán a nap?! Hiába süvít a szél, Isten a kezében tart. Nem járunk úgy, mint a lehulló falevelek. Emberek vagyunk, akiket Isten a tenyerén hordoz. Ha saját erőnk elfogy, és már nem elég ahhoz, hogy megtartson, akkor Isten tart minket erős kezében. És nemcsak megtart, hanem megment - a tél után tavaszt hoz. Feltámadást.

Dórinak ajánlva

Legyen béke a szívedben

Ne kérd magadon számon a szeretet külső, mindenki számára érzékelhető jeleit, a mosolyt, a felszabadult örömet, a könnyedséget, a ragyogó tekintetet.
Ne a külső jelek - jelenlegi - hiányából következtess a saját bensődre, hanem egyszerűen csak légy jó mindenkihez, úgy, ahogy tudsz, úgy, ahogy belőled természetesen fakad. Az öröm és a mosoly olaja később megadatik. De ezek nem feltételei annak, hogy Isten kezében már most is a szeretet eszköze legyél.

Simon András - Szeretetközelben

Ajándék-pihi

Mifelénk, lelkészéknél ritka az ilyen bónusz pihenőnap. No, nem panaszkodni szeretnék, de ez tény, hogy vannak hivatások, amikkel együtt jár, hogy amikor mások pihennek, ünnepelnek, akkor az ezt "űzők" szolgálnak, dolgoznak, azon fáradoznak, hogy másnak az ünneplése még méltóbb, ünnepibb lehessen. No, ilyen a lelkészség is, és ezzel nincs is semmi gond, ez a hivatásunk, szeretjük, megtanuljuk másképp, másban meglátni, megélni az ünnepnapokat. Ám most nekünk is jut a felhőtlen pihenésből, ami nagyon, de nagyon jól esik :) Szombaton délelőtt már kitakarítottam az egész házat, délután szüreti felvonuláson, mulatságon vettünk részt. Tegnap a szolgálatok után családi ebédre mentünk Anyáékhoz, délután pedig a kis Keresztlányunkat, kedves Barátainkat szeretgethettük meg egy kicsit. Így, ezután a tartalmas két nap után olyan jó, hogy még lazulós pihenésre is jut idő :) Ne feledjük: a lustaság fél egészség! :) És persze a Prédikátor szavai is azt mondják, hogy "meg van az ideje a munkának, meg van az ideje a pihenésnek".
És hogy mivel töltöm ezt a napot? Először is: korán keltünk, mert drága Uram horgászni ment, utána pedig már nem tudtam visszaaludni, így megnéztem az Ida regényét, amit a hétvégén adtak a tévében, de nem tudtam megnézni, de felvettem. A könyvet nem olyan régen olvastam, és nagyon tetszett. A film olyan bájos, kedves feldolgozása lett.
Utána pedig hozzáfogtam az ebédkészítéshez. A mai menü: fincsi zöldségleves, Derceni zöldségekből, sóskamártás, szintén Derceni sóskából, valamint egy kis újítás, amit az ehavi Praktikából néztem. Stefánia szelet másképp. Muffinsütőben sült kis stefániák.
Desszertnek pedig fahéjas koszorút sütök éppen, ami nagyon finoman illatozik, remélem, az íze is jó lesz. Itt olvasható a receptje:  http://www.szeretlekmagyarorszag.hu/fahejas-koszoru/

Lassan kisüt a Nap is, úgyhogy azt hiszem, délután egy jó kis séta vár Lekire és rám - nem tudom, a délelőtti fagyoskodás után Guszti mennyire vágyik majd sétálni... :)
Úgyhogy így... így töltök én egy ilyen pihenős délelőttöt. És persze várom haza a nagy ho-ho-ho-horgászomat :)
Nagyon hálás vagyok a jó Istennek mindezért.

Csendes vasárnap délután

Olvasgatok itt csendes magányomban - becses Férjem Kárpátalján van, Hálaadó Istentiszteleten, én maradtam itthon szolgálni -, és egy könyvben, amit nemrég vettem, találtam egy imát, amit akár én is írhattam volna, annyira magaménak éreztem, ahogy elolvastam. Így szól:

"Istenem, olyan jó, hogy ennyi ember van körülöttem! Nyüzsög az élet, mindig zajlik. Események száguldanak el, de már jönnek is a következők. Nem unatkozom. 
Hálás szívvel állok meg most egy percre. Köszönöm mindazokat, akiket útitársul adtál mellém. Azokat, akikre számíthatok. Akikben megbízhatok. Akik szeretnek, akiket szerethetek. 
Család - a szó tágabb értelmében. Szülők és nagyszülők, pótszülők és pótnagyszülők. Akik szeretettel neveltek, vezettek, támogattak. 
Barátok, volt osztálytársaim, egyetemi barátaim. Akikkel oly sok szép és borús emlék is összefűz. Sok nevetés, bolondos és izgalmas pillanatok sokasága. 
Munkahelyi barátok. Akikkel együtt húztuk az igát, együtt álltuk a sarat a nehézségekben is. Akik láttak jó és rossz sorsban egyaránt. 
Társak a gyülekezetből. Bibliaóráról, templompadokból. Vezetők és vezetettek. Akikkel jó együtt hordani a terheket. Akikkel megosztható öröm és bánat egyaránt. Akik velem együtt kulcsolják imára a kezüket. 
Legvégül köszönet, Uram, érted. Hálás vagyok, Uram, hogy vagy. Számomra is valóság. Te, mennyei Atya az én Atyám is lettél. Emberek gyarlósága, mulasztása, embersége mellett rád mindig számíthatok. Üzensz, megszólítasz, keresel számtalan leleményes módon. Mindig tudatod velem, mennyire szeretsz. Emlékeztetsz, hogy megváltottál, gyermekeddé tettél, Atyám vagy, és soha nem hagysz cserben. Köszönöm szavaid, amelyekkel hozzám szólsz. 
Köszönöm embereid, akiket hozzám küldesz. Köszönöm figyelmeztetésed, dorgáló, szigorú szavaid, amikor áthajtok sok tilos táblán. Köszönöm megbocsátó szereteted, elfogadó, szelíd tekinteted. 
Köszönöm az ígéretet: semmi nem választhat el szeretetedtől. Hinni akarom teljes szívemmel, egész lényemmel: Te vagy az, akire mindig számíthatok! Ámen"

Írta: Deák Ágota
Megtalálható: Bölcs szív - 50+ meditáció és imádság; szerkesztette: Szabó Lajos
Luther Kiadó

Teázom

Az egész a betegségemmel kezdődött. A betegségemhez kapcsolódó diétával. E szerint ugyanis reggelire nem szabad tejterméket fogyasztani. Tej nélkül pedig mit ér a reggeli tejeskávé... ugyebár.
Igazából csak az íze miatt ittam. Régebben még annyira kávé-függő voltam, hogy a konyhába is csukott szemmel vánszorogtam ki reggel, és csak akkor sikerült felébredni, gondolkozni, még imádkozni is, amikor elkezdtem magamba csorgatni a kávét. Napi sok kávé lecsorgott aztán még.
Majd egy nap, jó pár éve már, péntekre esett október 23., szabad nap volt, és reggel nem ittam kávét, mondván, hogy nem kell teljesen felébrednem. Aznap nem ittam kávét. Egyáltalán. És másnap sem. És azután sem. Talán egy év is eltelt úgy, hogy nem ittam kávét. Nem kívántam. Aztán egyszer csak kedvem támadt meginni egy tejeskávét. És valahogy kialakult, hogy ha nem is minden reggel, de többnyire, egy nagyon könnyű, nagyon tejes, nagyon édes kávéval indítsam a napot. És most nem ihatok reggel tejet... hát így kezdődött.
S hogy kitöltsem ezt a reggeli űrt, újra barátságot kötöttünk a teával. Voltak korábban teázós időszakaim, és persze télen literszám isszuk, de ez most más. Valami különleges, kellemes érzés tölt el, amikor reggelente elkészítem, majd elkortyolgatom a kis csésze teámat. Ami lehet bármilyen. De nagyon jól esik. Talán azért, mert bár még melegek a nappalok, az ősz már itt settenkedik körülöttünk, és már a mamuszomat is fel kell húznom a mezítlábamra, ha leülök dolgozni valamit.
Teázom. Olyan egyszerű, olyan hétköznapi dolog. És mégis, milyen sokat tud változtatni azon, hogyan indul egy nap...

Új recept

Nos, íme a legújabb próbálkozásom. A göngyölt májat ismerjük, szeretjük, de most valami különlegeset szerettem volna készíteni, valami újat. Így történt, hogy kiklopfoltam néhány szelet karajt, félbe vágtam őket, beforgattam borsos-fokhagymás pácba, hűtőbe tettem. Összevágtam két szál újhagymát, egy piros kaliforniai paprikát, egy marék rukkolát, egy marék metélő petrezselymet, és ezeket jól összekevertem. A csirkemájat megtisztítottam, elővettem a husit, egy-egy szeletre pakoltam egy darab májat és egy nagy csipet zöldséget, majd összetekertem, és hogy még ízletesebb legyen, becsomagoltam bacon szeletbe. Szépen betettem ezeket a göngyölegeket a sütőtálba, rászórtam a maradék összeaprított zöldséget, öntöttem rá egy kis vizet, és másfél órára, lefóliázva betettem a sütőbe, majd levettem a fóliát, és még egy jó 25 percig pirítottam a tetejét.
Meglehetősen nagy sikert arattam vele... :) (A tál kb. 30 centi hosszú, így elképzelhető, hogy ezek csinos kis göngyölegek, nem nagy gombócok.)

 

Köretnek csőben sült kínai kelt készítettem hozzá, ami nagyon egyszerű, egészséges, de annál finomabb. Egy kínai kelt felkockázok, hozzá két-három vöröshagymát felkarikázok (sőt, most 3 szál répát is belekarikáztam), lehet bele snidlinget aprítani, vagy petrezselymet, attól függ, mi van otthon, de ha ezek elmaradnak, az sem baj. Egy nagy fazékba öntöm, 2 leveskockával, fél liter vízzel 10 perc alatt megpuhítom, majd leszűröm (levét nem kiönteni, később felhasználható olyan recepthez, ahol szükség van húslére), az egészet beleborítom egy jénaiba, két kanál tejföllel kikeverek egy tojást, rácsorgatom, a tetejére pedig szórok némi sajtot, s az egészet addig sütöm, míg a sajt szépen rá nem sül. Ezt nem fényképeztem le. Ám az én drága Férjuramnak ez is nagyon bejön (már többször kellett direkt az ő kedvéért készíteni (: ). 

  

Öröm

Olyan boldog vagyok! Picit elszomorodtam hétfőn, mert van néhány gyermek, akik tavaly még jártak hittanra, most pedig nem. Van köztük olyan, aki azért, mert már nem ide jár iskolába, de van olyan, aki ebben az évben nem szeretné vállalni ezt a "kötöttséget", mert sokat kell tanulni, stb. Azt hiszem, érthető, hogy ez utóbbi nem esett jól a lelkemnek. Ám a mai napon, amikor összesítettem a jelentkezőket, örömmel konstatáltam, hogy bizony, még így is több hittanos lesz ebben az évben, mint az elmúlt évben :)
Kérem Isten áldását erre a tanévre is, hogy a nevéhez méltóan tudjuk eltölteni együtt a csemetékkel ezeket az órákat. S imádkozom azokért a gyermekekért, akik most nem jelentkeztek, hogy ne távolodjanak el Istentől, s akár év közben is, térjenek vissza közénk! :)

Keresztszülők lettünk! :)

Még nem is osztottam meg Veletek azt a nagy örömünket, hogy keresztszülők lettünk. A nyári forgatag kicsit kizökkentett a valamennyire rendszeres blogolásból, és sok mindent, ami történt velünk, amit szívesen megosztanék, elnapoltam - ami a lejegyzését illeti. Talán apránként majd felkerülnek ide. De ami - számunkra - a legmeghatóbb esemény volt a közelmúltban, az nem más, mint hogy Kupai-Szabó Pannit a keresztvíz alá tarthattuk. :) Édes kis csöppség, gyermekkori - hogy Anne Shirley szavával éljek - kebelbarátnőm és kedves férje második kislánya. Engem még soha nem ért az a megható, egyben felemelő megtiszteltetés, hogy keresztanyukának kérjen meg valaki. Ez egy nagyon felelősségteljes dolog. Nekem nem adatott meg az, hogy a keresztszüleimmel szoros, lelki kapcsolatom legyen. Csak kérni tudom Istent, hogy mi tényleg hadd lehessünk olyan keresztszülők, amilyet Timiék elképzeltek Pannikának, teljesítve azt a fogadalmat, amit tettünk Isten és a gyülekezet színe előtt. :)

Az áldott pihenés

Szabadságon vagyunk. Szomorú, de bizony úgy van, hogy ha az ember szeretne kikapcsolódni, úgy igazán, akkor el kell mennie otthonról, mert csak úgy tud nemet mondani a munkára. Ami pedig néha igenis kell. Mi most Hajdúszoboszlót választottuk, azon belül is egy csodálatos helyet - köszönhetően a féláras kuponnak, amit még nyár elején sikerült begyűjtenem :) Elő is jegyeztettem magam mára egy anticellulitiszes kezelésre, aminek egy része elég félelmetesen hangzik, de az a 8 kiló, amit az elmúlt hetekben sikerült leadnom, erőt ad mindenhez :) Na jó, ez enyhe túlzás, de kétség kívül nagyobb lelkesedéssel vetem bele magam az ilyen szépítészeti dolgokba. Jó tudni, hogy mi volt az oka ennek a nagymértékű kigömbölyödésnek, és jó tudni, hogy ellenszere is van. És persze jó rásegíteni is egy kicsit. Így ma reggel levonultam a fitness gépekhez, és elindultam a hegyre. No, nem kell félteni, nem vittem túlzásba, inkább csak egy kisebb dombocska volt, de olyan kellemesen kiizzasztottam magam. Jó érzés az is, hogy könnyebben mozgok, könnyebben rá tudom venni magam az ilyesmire is.
Hmm. Csend van, nyugalom. Olvasok, irkálok, imádkozom, pancsolok, és mindezt úgy teszem, hogy tudom: kell ez a pihenés, mert egy igazán mozgalmas és tartalmas nyár után, kezdődik egy újabb szolgálattal teli év.
És mielőtt még bárki megbotránkozna: természetesen a hittanos jelentkezési lapokat tegnap kiosztottuk, ám az első héten még úgysem tudok órát tartani, mert most tisztázódik, hogy hova férnek majd be a hittan órák. :)

Nyár van, nyár! Röpke lepke száll virágra, zümmög száz bogár...

Hogy mennyire másképp tudnak alakulni a nyarak, mint ahogyan eltervezzük őket… Én erre a nyárra például azt terveztem, hogy utolérem magam egy csomó elmaradt papírmunkában, dolgozok előre is ezt-azt (pl. prédikációvázlatok, hittanórák tanmenete, ilyesmik), sokat pihenek és a tanulmányaimra is jó sok időt szánok… Na persze. Végül is, azt nem mondhatom, hogy ebből semmi nem valósult meg, de egészen másképp zajlott ez a nyár, mint ahogyan szerettem volna. 

Két közhely is eszembe jutott most. 1. „Ember tervez, Isten végez.” 2. „Mindenkinek arra van ideje, amire szánja.” Mind a kettő igaz. Ám ez utóbbira nagyon tudok haragudni, mikor valaki az orrom alá dörgöli, és éppen ezért én magam ezt nem is szoktam senkinek sem mondani. Mert való igaz, hogy így van, de kíváncsi lennék, hogy van-e olyan ember, akinek mindig, minden sikerül abból, amit eltervez, amit szeretne megvalósítani, vagy amire szeretné szánni az idejét… Szerintem nincsen ilyen. Sokkal inkább az van – szerintem -, hogy (megint közhely – bár ez egyben Ige is) „mindennek rendelt ideje van”, és éppen ezért van, amikor sikerül minden szerettünkre, barátunkra sok időt szánni, annyit, amennyit mindig szeretnék, hiszen megérdemlik, hogy sok minőségi időt töltsünk velük, de van, amikor úgy érezzük, hogy bárcsak ne kellene sehova sem menni, semmit sem csinálni, csak végezni a napi dolgokat, és „túlélni” a napot. Túlzok? Nem hiszem… Lehet a követ dobálni rám – mindazoknak, akik soha nem éreztek még ilyet.

És bizony, az is előfordul, hogy az ember szeretne sok mindent megtenni, eredményes lenni, olyan napot tudni maga mögött, amire azt mondja, hogy „igen, végre ezt, meg ezt, meg ezt is megcsináltam, elvégeztem azokat a feladatokat, amiket célul tűztem ki magam elé”, ám a végén csak az van, hogy fáradtan rogy le este az ágyra, és arra gondol, hogy mi mindent megtehetett volna, de nem tette, mert nem volt ereje…

„De akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a sasok…” Éreztük már ezt is, ugye? Azt olvastam egyszer valahol, hogy Luther Márton úgy indította a napjait, hogy egy kis fohászt repített a jó Istenhez: „Istenem, kérlek, adj erőt, hogy a mai napon elvégezzem mindazt, amit Te bízol rám!” (Talán nem szó szerint így, de a lényeg megvan.) És tényleg, mennyire mások azok a napok, amik így indulnak. Így is lehet, hogy nem azt tesszük a nap folyamán, amit elterveztünk, de az biztos, hogy nagyobb eséllyel indulunk egy Istennek tetsző napba.

Kicsit talán kuszák most ezek a gondolatok, vagy inkább érzések. De talán néhányan az olvasók közül is magukra ismernek a leírtakban…

Egy biztos: Isten velünk van. Nem hagy el bennünket, és vezeti az életünket, még akkor is, hogyha fáradtak vagyunk, kissé kimerültek. S ne feledjük el, hogy nem véletlenül pihent meg Isten sem a hetedik napon… Példát adott nekünk. Követendő példát.

Elmélkedés

Olyan sok minden történt mostanában. Újra. Mindig történik valami... Persze összességében csupa jó dolgok, s ezért végtelenül hálás vagyok a jó Istennek! De talán pontosan azért, mert el vagyok kényeztetve, és olyan sok jó dolog részese lehetek, úgy meg tud ütni, amikor valami rossz hírt hallok, vagy valami váratlan, negatív fordulat következik. És elgondolkodtam rajta, hogy jó-e ez így... Ma például az történt, hogy megkaptam az sms-t arról, hogy megérkezett a pénz a számlánkra, amit a felújítással kapcsolatban már nagyon vártunk, DE csak kb. a háromnegyede. Megállt bennem az ütő, majd villámgyorsan forgott az agyamban minden pici alkatrész is, hogy akkor most mit is, hogy is, és kiderült néhány telefon után, hogy semmi baj, minden rendben, elvileg a maradékot is meg fogjuk kapni, csak valami keretet átléptünk, ami miatt most vissza kellett tartani, de a következő, s egyben utolsó elszámolásnál meg lesz minden - ha minden rendben lesz... Hát... nem kívánom senkinek azt a pár percet, míg ez a válasz meg nem érkezett... Itt ugyanis milliókról beszélünk, hát honnan vennénk mi milliókat?!
És tudjátok, mi volt az első nagy pánik után az első gondolatom, míg vártam? Isten. Az, hogy az Ő kezében van minden, és Ő tud és akar segíteni, Ő nem hagyhatja bajban a gyermekeit, hiszen nem a magunk dicsőségére, hanem Isten kegyelméből, az Ő dicsőségére tetettük rendbe a Templomot, akkor nem lehet gond! És utána jött a válasz, hogy nem is lesz!
Szóval ezek után, most itt egy kis déli csendességben arra jutottam, hogy jól van ez így. Vannak olyan emberek, akik minden körülmények között higgadtak tudnak maradni. Én nem ilyen vagyok. Belül nem, még ha kívül legtöbbször ennek az ellenkezője látszik is. De ha az ember a problémák között fel tudja emelni a tekintetét Istenre, akkor minden rendben van. Emberek vagyunk, másképp éljük az életünket, a dolgainkat. De Isten egyformán szeret bennünket, és mindent a javunkra fordít, hiszen szeretjük Őt.
Eszembe jutott az a történet, amikor a tanítványok megkérdezik Jézust, hogy ki vétkezett, ez vagy a szülei, hogy vakon született? És Jézus azt mondta, hogy egyikőjük sem, hanem azért kellett így lennie, hogy nyilvánvalóvá legyenek rajta Isten cselekedetei. (Lásd: János 9,2-3) Én valahogy így élem meg ezeket a váratlan, olykor "ütőmegállító" helyzeteket. Hogy kellenek ezek, hogy utána rácsodálkozzunk Isten nagyságára, kegyelmére, szeretetére.
Hogy ezek nélkül is menne? Nem tudom... szerintem meg-megfeledkeznénk Róla. A jót könnyű megszokni. A jót könnyű természetesnek venni. Kell néha az eszméltetés... Nem?

Hálát adtunk...

Meghallgatja-e Isten az imáinkat? Ha esetleg eddig lettek volna kétségeim, most mind elszállhattak volna - ha lettek volna... Olyan csodálatos Isten gondviselő szeretete! Tegnap, azaz július 22-én, vasárnap délelőtt Hálaadó Istentiszteletet tartottunk gyönyörűen megújult kis Templomunkban. Nagy esőzést mondott az előrejelzés egész napra, az egész országra. Hajnalban arra ébredtem, hogy esik... ekkor kezdtem meg a szűnni nem akaró "fülrágást" a jó Isten irányába, hogy csak az ünnepünk idejére tűnjenek el a felhők, csak a kinti programrész megvalósulhasson anélkül, hogy esne az eső, stb... És láss csodát! Az igehirdetés alatt gyönyörűen kisütött a Nap, minden felhő eltűnt az égről, és a gyönyörű kék ég kiadta Templomunk ragyogó szépségét - ahogy erről a prédikációban is hallhattunk.
Olyan "kézzelfoghatóvá" válik olykor az Isten odafigyelése, gondoskodása. És olyan jó ezt megtapasztalni!
Áldott ünnepünk volt tegnap, méltóképpen tudtunk hálát adni Istenünknek.
Bízom abban, hogy ezen túl még egyre többen leszünk a Templomban, akik megtapasztalhatjuk ezt a csodás szeretetet! :)

Készülődünk

2012. július 22-én, vasárnap délelőtt 10 órakor Hálaadó Istentiszteletet tartunk a Tiszaszentimrei Református Templomban.
Hálát fogunk adni azért, mert Isten megáldott bennünket, és felújíttathattuk gyönyörű, de az idő által megtépázott Templomunkat. Pályázatot adtunk be még 2008-ban, amit megnyertünk, s megítélték nekünk a külső renováláshoz és a kert parkosításához szükséges összeget. Tavaly októberben kezdődtek meg a Templomon végzett igazi munkálatok, most pedig az utolsó simításokat végezzük, s készülünk az átadásra.
Hálásak vagyunk. Igazán. Szívből.
Így visszatekintve, annyi minden történt ezalatt az eltelt pár év alatt. Olyan sok akadály gördült elénk az ide vezető úton. És Isten olyan szépen vezetgetett minket, hogy minden szépen, rendben legyen.
Nagy izgalommal várjuk a vasárnapot, és reméljük, hogy nagyon sokan lesznek, akik eljönnek, és akikkel együtt örvendezhetünk! :)

Előtte...

Utána... :)

Soli Deo Gloria!

Ideje megszabadulni a negatív gondolatoktól

"Ügyelj arra, hogyan gondolkodsz; életedet gondolataid formálják." (Péld. 4:23 TEV fordítás)

Jóval azelőtt, hogy a pszichológia megjelent volna, Isten már kimondta, a gondolataid határozzák meg érzéseidet és az érzéseid határozzák meg cselekedeteidet.
Elménk egy csodálatos alkotás. Egy Pentagon méretű számítógépre lenne szükség ahhoz, hogy az agyad alapvető funkcióit elvégezze. Agyad több, mint 100 milliárd idegsejtből áll. Minden egyes sejt 10 ezer másik idegsejttel van kapcsolatban.

Folyamatosan beszélünk magunkhoz - állandóan. Épp most is magadhoz beszélsz! Kutatások kimutatták, hogy a legtöbb ember percenként 150-200 szót mond ki, de a belső beszélgetés, amit saját magunkkal folytatunk, percenként 1300 szót is felhasznál.

A probléma a magunkkal folytatott párbeszéddel az, hogy sok ember olyan, mint Jób. Jób 9:20-ban így szól Jób: "Minden, amit mondok, engem marasztal el" (TEV fordítás). Ha te is ilyen vagy, te vagy saját magad legrosszabb kritikusa. Így van? Folyton letolod magad. Lehet, hogy mosolyogva sétálsz be egy terembe, de belül azt mondogatod magadnak: "Kövér vagyok. Buta vagyok. Csúnya vagyok. És mindig elkések." Ez többnyire nem tudatos beszéd.

Isten azt akarja, hogy hagyj fel az önsanyargatással. Mikor önmagadat korholod, valójában kit korholsz? Valójában a Teremtőre mutogatsz, aki téged alkotott. Mikor így szólsz: "Istenem, értéktelen vagyok. Nem vagyok jó. Semmit sem tudok," valójában azt mondod: "Istenem, velem aztán megjártad." Ezért mondja Isten azt, hogy nem helyes önmagadat elmarasztalni.

Hogyan szabadulhatsz meg ettől a negatív tartalmú, önmagaddal folytatott beszélgetéstől úgy, hogy magabiztosabb emberré válhass? Ha lecseréled gondolataidat. "Arra gondoljatok, ami igaz, jó és helyes. Gondoljatok mindarra, amit Istennek köszönhettek és örüljetek annak." (Fil. 4:8 TLB fordítás)

Arra koncentrálj, ami lenni akarsz, arra, amit Isten akar tenni az életeddel. Az alacsony önértékelés ellenszereként nem ismerek jobbat, mint olvasni Isten szavát minden nap. Nem tudok jobb dolgot ajánlani segítségképpen, hogy önbizalmadat növeld, mint hogy olvasd a Bibliát és hidd el, amit Isten állít rólad.

Daily Hope by Rick Warren

Menü ajánló

Kánikula van. Ezzel nem mondok újat... mindenki szenved tőle, kivéve talán azok, akik a nap jelentős részét vízben tudják tölteni. Ilyenkor nehezen tudja az ember rávenni magát arra, hogy nekiálljon több fogásos ebédeket főzőcskézni, hiszen igyekszünk hűvösben maradni, távol tartani magunkat mindenféle hőforrástól. Na ekkorra tökéletes az a menü, amit ma készítettem, illetve készítek ebédre:
Könnyű, nyári zöldségleves és fokhagymás csirkemellcsíkok, vegyes zöldségsalátával.

Leves:
Egy kis fej karfiolt, néhány répát, egy nagyobb fej vöröshagymát megtisztítok, felaprítok, egy erőleves kockával, borssal, pici sóval, petrezselyemzölddel, egy marék kicsi kockákra darabolt csirkemellel felteszem főni. Miután minden megpuhult, megkóstolom, ízlés szerint utánaízesítem. Ez a diétás verzió. Ha kicsit lazítunk, egy kis tejföllel vagy tejszínnel még fel lehet főzni, de anélkül is fincsi.

Második:
Csirkemellet megmosom, felkockázom, sózom, borsozom, összezúzott fokhagymával összeforgatom, lefedve a hűtőbe teszem addig, míg fel nem használom.
Majd felaprítok néhány répát, egy fél lila káposztát, hozzáadok egy fél csomag rukkolát, (de igazából majdnem mindegy, milyen zöldséget adok hozzá), leöntöm egy adag kefírres-ezerszigetes salátaöntettel, összekeverem és lefedve a hűtőbe teszem. Tálalás előtt még keverek rajta egyet.
A csirkét 15 perccel az ebéd előtt előveszem, egy evőkanál olajat öntök a serpenyőbe, ráborítom a csirkét, és fedő alatt párolom amíg teljesen megpuhul, majd fedő nélkül pirítom, míg a leve eltűnik.

Mindez nagyon rövid időt vesz igénybe, és egy nagyon egészséges, kiadós ebédet kapunk.

Jó étvágyat! :)