Kinek öntöd ki a szíved?

“Bízzatok benne mindenkor, ti, népek, öntsétek ki előtte szíveteket, Isten a mi oltalmunk!” (Zsoltárok 62,9)

 

Nemrég egy beszélgetés során azt mondta el nekem egy lelki testvérem, hogy ő egy olyan nagy lelki terhet hordoz magával, hogy amiatt egész egyszerűen nem tud elkezdeni imádkozni. Elmormolja minden nap a “Miatyánkot”, de nem tud leborulni Isten elé saját imájával, mert szégyelli magát, mert méltatlannak érzi magát arra, hogy megszólítsa az Urat.

Voltál már így? Hogy nem tudtál imádkozni? Akár hasonló okok miatt, mert méltatlannak érezted magad, hogy megszólítsd mennyei Atyádat? Vagy mert fájdalommal volt tele a szíved, és tehetetlen dühöd elnyomta a lelkedben megszülető imádság szavait?

Ez a fenti csodás bátorító igevers arra bíztat, hogy MINDENKOR bízzunk Istenben, bátran öntsük ki a szívünket Neki, nyugodtan mondjuk el neki mindazt az érzést, ami a szívünkben van, hiszen ő a mi oltalmunk, aki átölel, meghallgat, nem sértődik meg, segíteni szeretne, azt szeretné, ha az élet forgatagában minden nap lenne pár Neki szánt perced, amikor megosztod Vele az érzéseidet. Miért? Mert a lelkednek szüksége van erre. Hogy a belé vetett bizalmad erősödjön, hogy kapcsolatod az Úrral szilárdabb legyen. Hogy érezhesd valóságosan az Ő atyai szeretetét! Ne félj bízni Benne!

Imádság:

Uram, Istenem! Te alkottál engem, Te ismersz a legjobban. Te látsz engem úgy, mint senki más. Te látod a gondolataimat, érzed az érzéseimet. Segíts, kérlek, hogy a viharban, a sötétségben is megtaláljam a hozzád vezető utat! Szükségem van Rád! Emelj fel, bátoríts, vezess kérlek! Ne engedd el remegő kezeimet! Jézusért kérlek, akit a legnagyobb félelmen, fájdalmon is átvezettél. Ámen

 

 

 

Megújít szeretetével

 “Ne a régi dolgokat emlegessétek, ne a múlton tűnődjetek! Mert én újat cselekszem, most kezd kibontakozni – talán nem tudjátok?” (Ézsaiás 43,18-19)

 

Rászántam magam egy lomos raktár kipucolására. Nekiveselkedtem, és minden erőmmel azon fáradoztam, hogy ez a helyiség megszabaduljon mindattól a fölösleges felhalmozott holmitól, ami megkapta a bélyeget, miszerint “jó lesz még valamire”.

Közben derengett, hogy nemrég olvastam egy igét arról, hogy nem kell a múltbéli dolgokat emlegetni, mert a mi Urunk, Istenünk újat cselekszik.

Mennyi mindent raktározunk el magunkban ugyanúgy, ahogyan azt tesszük a kacatjainkkal is. Életünk során felhalmozódik bennünk rengeteg olyan dolog, érzések, sérelmek, emlékek, amikről azt gondoljuk, még elővehetjük valamikor. Nem engedjük el a szomszéd bántó megjegyzését a fülünk mellett, hanem jól elraktározzuk magunkban, hogy majd egyszer jól a fejéhez tudjuk vágni, ha ő csinál valami nekünk nem tetsző dolgot... Nem engedjük el a veszteség okozta fájdalmas érzést, hanem belesüllyedünk, egészen mélyre, és nem engedjük sem Istennek, sem embernek, hogy segítő kezet nyújtson, hogy kijussunk onnan... és sorolhatnánk... Közben ezek mind beporosodnak, bepókhálósodnak bennünk, és szépen csendben elfoglalják a szívünk minden zegzugát, nem engedve, hogy új, szép, kedves élményekkel gazdagodjunk. Pedig Isten kegyelme mindig megújul felettünk! Mindig valami újat hoz az életünkbe! Talán nem tudjátok? 

 

 

Imádság:

Drága mennyei Édesatyám! Olyan hálás a szívem azért, mert Te meg akarod újítani az életemet! Segíts kérlek, hogy tudjak nagytakarítást tartani a szívemben, és ki tudjak söpörni onnan mindent, ami nem odavaló, ami meggátol abban, hogy beáradjon a Te ragyogó fényességed! Jézusért kérlek, hallgass meg! Ámen

 

(Kép: Pinterest)