Puszta Sándor
(1911-1983)
Húsz esztendeje halt meg az a katolikus pap
költő, aki szerves folytatója és birtokosa volt a XX. század elején
zászlót bontó nagy költői triász, Sík Sándor, Harsányi Lajos és Mécs László eszmei örökségének: Puszta Sándor.
Már első verseiben, a Búzaszentelés (1934), a Jegenyék, üzenem a nyárnak (1936) és a Gyümölcsoltó
(1937) köteteiben ott dobog a szűkebb hazához és a keresztény
közösséghez való tartozás komoly igénye. A világra csodálkozás
életszeretetet s színeket közvetítő soraiban az emberi jövő féltése, a
szebb és méltóbb emberi hivatás elérésének, megvalósításának gondolata
fogalmazódik meg. Változatos ciklusaiban a hazai tájak, a szülőföld és a
nyomukban keletkező tiszta emberi érzések pontos rögzítését, a
keresztény egzisztenciális gondolatok kikristályosodását figyelhetjük
meg.
Móricz Zsigmond a Kelet Népe
1942. május 15-iki számában elismeréssel méltatja Puszta Sándor lírai
munkásságát, akit korábban mint köztiszteletben álló lelkészt ismert
meg. "Ez a hang az övé, harang és tilinkó, orgona és kolompolás, de
tiszta és megdöbbentő... Ha elődöt keresek, Vörösmarty és Arany. A
Dunántúl zengése és az Alföld áhítata."
A XX. század egyik legnagyobb magyar
prózaírójának kedvező értékítélete döntő jelentőségű Puszta Sándor
életpályáján. A jó lelkipásztor epitétonja mellé odakerül Móricz
"költővé avató" laudációja is, amelynek súlya és kisugárzása máig
érvényes - s tegyük hozzá minden elfogultság nélkül: megérdemelt.
Magvas költemények születnek ebben a
korszakban, kifejezésmódjában is vonzóak, eredetiek. "A hal-homályba
süllyedő világ" képe, "a zuhanó emberiség" szürrealista fölvillantása, a
közeledő, majd kiteljesedő világégés apokaliptikus megjelenítése
hitelesen idézi elénk a második világháborút, ezt "a halálos mívű
mértant".
A pap költő egészséges humánumát, lírai
erejét és vitalitását igazolja, hogy ezek az élmények nem árnyékolják be
a későbbi versek égboltját. Soron következő termésében a talpra
állásról, a békében elhelyezkedő ember lelkivilágáról, a haza számos
gondjáról vall meggyőző erővel.
A kommunista rendszer megpróbálja kiiktatni
őt: 1945 júliusában előzetes letartóztatásba helyezik. A vádirat szerint
verseivel és templomi prédikációival antibolsevista propagandát
folytatott a negyvenes évek elején.
Puszta Sándor védelmében Leányfalu és
Pócsmegyer katolikus lakossága keményen, egy emberként állt ki,
számtalan aláírással ellátott nyilatkozat jelent meg, amelyet Schirilla György védőügyvéd az akkori népügyészhez nyújtott be - sikeresen. A pap költőt még 1945 októberében szabadlábra helyezték.
Mindez nem jelentette azonban költői
munkásságának zavartalan folytatását. Újabb verseskötete csak másfél
évtizeddel később, 1969-ben jelenhetett meg (Hegyre menet ritkulnak a fák),
ám ettől kezdve haláláig töretlen tehetséggel és lélekkel publikált,
értékes köteteket varázsolt elő ki nem apadó lírai kútjából.
Sokat tanulhat tőle saját nemzedéke és az
utókor is, hiszen verseiben világosan kifejti, hogy a szülőföld nemcsak
táplál, hanem cserébe helytállást is vár lakóitól: becsületes munkát,
példás családi életet, tisztes emberséget és hűséget.
Berzsenyi (akit somogyi születésű lévén nagy elődjének tekint) és Bartók
példája mindvégig szeme előtt lebeg. A költő meggyőződése, hogy a
különféle bolygók helyett ezen a földön kell fölmutatni és érvényesíteni
a humánumot, a felebaráti szeretetet, a lét értelmet adó tetteit.
"A katolikus (tehát egyetemes) költő
átfogón, humanista szemszögből nézi a világot - vallja Puszta Sándor -,
magatartása igazi emberi magatartás. Ezt én magam számára úgy
fogalmaztam meg: fejem fölött az ég, lábam alatt a föld, mindkettővel
szemben tudom a kötelességemet. A fontos, mindig a lélek domináljon
(enélkül nincs Szent Ágoston, Szent Tamás, Pascal sem). Vagyis: legyen
tiszta ember - és akkor a tolla is tiszta. Ebben legyen egyetemes,
átölelő, európai."
Szeghalmi Elemér
Élvezettel olvasgatom verseit, s örömmel ajánlom mások figyelmébe is! :)
