Elmélkedés

Olyan sok minden történt mostanában. Újra. Mindig történik valami... Persze összességében csupa jó dolgok, s ezért végtelenül hálás vagyok a jó Istennek! De talán pontosan azért, mert el vagyok kényeztetve, és olyan sok jó dolog részese lehetek, úgy meg tud ütni, amikor valami rossz hírt hallok, vagy valami váratlan, negatív fordulat következik. És elgondolkodtam rajta, hogy jó-e ez így... Ma például az történt, hogy megkaptam az sms-t arról, hogy megérkezett a pénz a számlánkra, amit a felújítással kapcsolatban már nagyon vártunk, DE csak kb. a háromnegyede. Megállt bennem az ütő, majd villámgyorsan forgott az agyamban minden pici alkatrész is, hogy akkor most mit is, hogy is, és kiderült néhány telefon után, hogy semmi baj, minden rendben, elvileg a maradékot is meg fogjuk kapni, csak valami keretet átléptünk, ami miatt most vissza kellett tartani, de a következő, s egyben utolsó elszámolásnál meg lesz minden - ha minden rendben lesz... Hát... nem kívánom senkinek azt a pár percet, míg ez a válasz meg nem érkezett... Itt ugyanis milliókról beszélünk, hát honnan vennénk mi milliókat?!
És tudjátok, mi volt az első nagy pánik után az első gondolatom, míg vártam? Isten. Az, hogy az Ő kezében van minden, és Ő tud és akar segíteni, Ő nem hagyhatja bajban a gyermekeit, hiszen nem a magunk dicsőségére, hanem Isten kegyelméből, az Ő dicsőségére tetettük rendbe a Templomot, akkor nem lehet gond! És utána jött a válasz, hogy nem is lesz!
Szóval ezek után, most itt egy kis déli csendességben arra jutottam, hogy jól van ez így. Vannak olyan emberek, akik minden körülmények között higgadtak tudnak maradni. Én nem ilyen vagyok. Belül nem, még ha kívül legtöbbször ennek az ellenkezője látszik is. De ha az ember a problémák között fel tudja emelni a tekintetét Istenre, akkor minden rendben van. Emberek vagyunk, másképp éljük az életünket, a dolgainkat. De Isten egyformán szeret bennünket, és mindent a javunkra fordít, hiszen szeretjük Őt.
Eszembe jutott az a történet, amikor a tanítványok megkérdezik Jézust, hogy ki vétkezett, ez vagy a szülei, hogy vakon született? És Jézus azt mondta, hogy egyikőjük sem, hanem azért kellett így lennie, hogy nyilvánvalóvá legyenek rajta Isten cselekedetei. (Lásd: János 9,2-3) Én valahogy így élem meg ezeket a váratlan, olykor "ütőmegállító" helyzeteket. Hogy kellenek ezek, hogy utána rácsodálkozzunk Isten nagyságára, kegyelmére, szeretetére.
Hogy ezek nélkül is menne? Nem tudom... szerintem meg-megfeledkeznénk Róla. A jót könnyű megszokni. A jót könnyű természetesnek venni. Kell néha az eszméltetés... Nem?