Somogyi János - HOZSÁNNA!… HALÁL!… DIADAL!…

Kedron völgyéből tavasz-illat árad,
Lágy szellő viszi Jeruzsálem felé…
A megújhodó élet zsongó muzsikája,
Kíséri halkan a kőházak közé…

Gyönyörű tavasz van… Mandulavirágos,
Varázslatos, csodálatos napja.
Áldozatul küldi a völgy az illatát
És himnuszt zeng a Kedron patakja. 

A város élénk. A nép az utcán tolong,
Mert kire jött, egy Ember közeleg,
Aki csodát tesz, betegeket gyógyít…
A Messiást várók szíve megremeg. 

Remény csillan a sóvárgó szemekbe,
A lelkek mélyén a tűz fellobog.
Szabadító jön, a világ Megváltója,
Érte a népek szíve vár, dobog!

Próféta! Jézus! Názáretből való!…
Egyszerű fia egy falusi ácsnak
De soha még ember így nem szólott,
Megrázó erővel a bűnös világnak. 

Szava izzó, mint folyékony arany.
Igazság, erő, mi belőle árad.
Jóság, alázat simul a szemében
És emberekért munkálkodik, fárad. 

Messziről morajlást hoz a tavaszi szél,
A csodatevő próféta közeleg.
Ellenállhatatlan, csodás erő viszi
Az embereket egymáshoz közelebb. 

Egyszerű ruhában, szamárháton ülve,
Jön az Ember, a bűnösök barátja,
Tanítványai körülötte mennek,
Sokezer torok a hozsánnát kiáltja. 

„Hozsánna Néked!” Harsogja a tömeg,
„Ki jössz az Úrnak dicső nevében!”
Öröm-mámor tombol a lelkekben,
Legtöbb embernek könny ül a szemében. 

„Hozsánna Néked! Dávid Fiának!
Te vagy a dicső, hatalmas Király!
Izráel népe a próféciák után,
Messiás, Messiás! A jöttödre vár!”

Pálmák lengnek, virágok hullanak
Szőnyegek terülnek le a poros útra,
Dicsőség, hozsánna, Isten Fiának,
Ki a reménységnek örökvizű Kútja.

Dicsőség Néked! Jézus, Messiás!
Az örök város így fogad ma téged.
Bevonultál a lelkekbe, szívekbe,
S meghódítottad a Te bűnös néped.

*

A helytartó előtt lármás tömeg tolong,
Öklüket rázzák, vádat kiáltanak,
Bent Pilátus faggatja az Embert,
De sokszor némán marad a szent ajak. 

Tegnap még ünnepelt király volt,
Tegnap még szemét nyitotta a vaknak,
Ma már fogoly s dicső homlokára
Gúnyból, tövisből koronát raknak. 

A nép vádol, a nép könnyen felejt,
Már nem emlékeznek a sok csodára.
A meggyógyított vakok és bénák is,
Halált kiáltanak az Ember Fiára. 

Jézus már ott is áll. Pilátus rámutat:
„Íme az Ember! Én tisztának látom!”
A tömeg felzúg: „Feszítsd meg Őt!”
Pilátus szól: „Én mégis elbocsátom!”

„El ne bocsásd! Inkább Barabást!
A mi népünk Őt bűnösnek látja!
Ha elbocsátod, vedd most tudomásul,
Nem vagy többé a császár barátja!”

A nép követel. Pilátus megdöbben.
A „császár barátja” meghajtja fejét,
Csendesen hallgatja a követelést,
És megváltoztatja az ítéletét. 

Szól: „Barabbás mehet!” Kezeit megmossa.
„Ez Ember vérétől én ártatlan vagyok!”
S átadja Jézust a népnek kezébe,
Kik megcsúfolják a drága Főpapot. 

*

Kedron völgyében keresztet ácsolnak,
Virágok hullanak a tavasz is gyászol…
A legszebb virág, a világ reménysége
Az emberi szívekbe már alig világol. 

A megcsúfolt Mester, a Jóság, Szeretet,
Már ott roskadoz a kereszt súlya alatt.
Vér csurog drága, sebzett homlokáról
S verejtékével a porba hullanak…

Megtört szemében a fájdalom könnye,
Mint drága gyémánt csillog a nézőre.
Nincs aki segítsen, nincs aki megszánja,
Durván rátámad a poroszló az őre. 

A Golgotára visz fel az utolsó útja,
Gyűlölet köve az, amelyen botladoz.
Tegnap: hozsánna, virág, diadal,
Ma: halál, szitok, mit a nép kiáltoz: 

Már áll a kereszt, fenn a Golgotán,
Átütve a drága szív, a lábak, kezek.
Elszállt ajkáról az utolsó sóhaj,
Sötétség borít be földet és eget. 

A nép riadtan áll a kereszt körül,
A mennydörgéskor egy ajak sem szólt.
Csak a százados szólalt meg utána:
„Ez ember valóban Isten Fia volt!”

*

Kedron völgyéből tavasz illat árad.
A Golgota hegyén nyílnak a virágok.
Jézus feltámadt, diadalt aratott!
S megváltotta a bűnös világot. 

Ember! Ki az élet útján botladozol
S előtted nincs fény, csak a sötét este,
Nem vesztél el, mert az örök élet fénye
Ragyog le rád, csak nézz fel a keresztre!