Nekem most ilyen időszakom van.
Hogy mit lehet ilyenkor tenni? Örülni annak, hogy élünk... örülni annak, hogy a reggeli köd után kisütött a nap, és a nyíladozó tavasz egy leheletnyi simítással megérintette a lelkünket... meg lehet csodálni egy nárciszt, vagy az első tulipánt, ami kinyílt a kertünkben... örülni lehet annak is, amikor az ember kimegy az utcára, és az éppen ebédelni menetelő maroknyi kis iskolás telitorokból kiáltja, hogy "szia lelkésznéniii" :)
Ám ha mindez még kevés, akkor ki lehet nyitni a kis áhítatos könyvünket, amiből Isten szól hozzánk bátorítóan: "... én veled vagyok, és senki sem fog rád támadni és ártani neked" (Apcsel 18,10)
Kell ennél több? :) Isten velünk van! Szeret minket és véd! És ha mi el is csüggedünk, Ő diszkréten jelzi, hogy ne feledkezzünk meg róla, hogy ő itt van. Jelen van. A mindennapokban, az örömökben, a nehézségekben... MINDIG!
S ahogy most ezeket a sorokat írom, eszembe jutott egy régi, kissé elcsépelt, de a szívemnek nagyon kedves vers:
Lábnyomok
Álmomban Mesteremmel
tengerparton jártam, s az életem
nyomai rajzolódtak ki mögöttünk:
két pár lábnyom, a parti homokon,
ahogy ő mondta, ott járt énvelem.
De ahogy az út végén visszanéztem,
itt-amott csak egy pár láb nyoma
látszott, éppen ahol az életem
próbás, nehéz volt, sorsom mostoha.
Riadt kérdéssel fordultam az Úrhoz:
" Amikor életem kezedbe tettem,
s követődnek szegődtem Mesterem,
azt ígérted, soha nem hagysz el engem,
minden nap ott leszel velem.
S, most visszanézve, a legnehezebb
úton, legkínosabb napokon át,
mégsem látom szent lábad nyomát!
Csak egy pár láb nyoma
látszik ott az ösvényen.
Elhagytál a legnagyobb ínységben? "
Az Úr kézenfogott, s szemembe nézett:
" Gyermekem, sose hagytalak el téged!
Azokon a nehéz napokon át
azért látod csak egy pár láb nyomát,
azért látod csak egy pár láb nyomát,
Mert a legsúlyosabb próbák alatt
Téged vállamon hordoztalak! "
(Ismeretlen szerző nyomán, Túrmezei Erzsébet fordította)
Hát így... hordoz minket az Isten. Ezt ne feledjük el! :)