Megtapasztalt kegyelem

     Ma újra megtapasztaltuk, milyen is az, amikor Isten a tenyerén hordoz bennünket, milyen az, amikor megőriz.
     Történt ugyanis, hogy ma reggel kicsit korábban mentünk át Abigéllel a templomba, hogy előkészüljünk mindennel az Istentiszteletre, amin ma keresztelő is volt. Elrendezgettem az Úrasztalát, amin a tegnapi esküvőről itt maradt gyönyörű asztaldísz pompázik, Abigél szaladgált körülöttem, felfedezte a legújabb bogárkákat a templomban, s éppen odaléptem a hangosításhoz, hogy bekapcsoljam, amikor egy hatalmas csattanást hallottunk. A templom mennyezetén lévő hatalmas csillár egyik üvegbúrája esett le, s csattant szét a padlón, pontosan az Úrasztala előtt.
     Hogy ebben hol a kegyelem?
- kegyelem, hogy nem tegnap, az esküvőn történt ez...
- kegyelem, hogy nem ma, az Istentiszteleten, a keresztelőn történt...
- kegyelem, hogy nem Abigélre esett, miközben ott szaladgált...
- kegyelem, hogy senki nem állt éppen ott, amikor ez történt, és a szétröpködő üvegszilánkok sem sebesítettek meg bennünket...
     Egy pillanat volt az egész. De Isten úgy intézte azt a pillanatot, hogy ne történjen semmi baj.

A múltkor egyszer azt mondta nekem valaki, hogy nincsenek csodák, csak tények vannak. Nos, a mai reggeli történés margójára csak annyit tudok írni, hogy tény az, hogy valaki nem jól rögzítette a búrát (nem mintha hibáztatni akarnék bárkit :) ), és csoda az, hogy ennek semmi rossz következménye nem lett.

Isten szeret bennünket.