Gyermekáldás

(Nem volt gépem... szervizben volt már lassan két hónapja... ez az oka annak, hogy életem eddigi legnagyobb élményét nem írtam még le...)

"Amikor az asszony szül, fájdalma van, mert eljött az ő órája, de amikor megszülte gyermekét, nem emlékszik többé a gyötrelemre az öröm miatt, hogy ember született a világra." 

(János ev. 16,21) 

Tényleg úgy van minden, ahogy mondják... olyan fájdalom, amihez foghatót nem él át az ember... és amikor kibújik az a kis csupa máz csöppség, egyszerűen minden fájdalom feledésbe merül. Amikor odateszik a mellkasodra azt a kis szipogó, szuszogó, kisbabát, minden megszűnik körülötted. Nem lehet ezt leírni, szavakba önteni. Olyan felfokozott idegállapotban vagy, ugyanakkor annyira kimerültél a 16 órás vajúdás után, de az érzés, hogy ott vagy Te és Ő, mégis olyan valós. Mintha minden más megszűnne körülötted. Nem számít, hogy mennyire vagy kiszolgáltatott állapotban. Nem számít, hogy csupa vér minden. Az sem, hogy éppen varrnak össze. És az sem, hogy vannak még öten a szobában. Csak Te és Ő. Anya és gyermeke. Csodás pillanatok. A kis lény, aki ott formálódott kilenc hónapon át benned, most ott van veled...
Igaz, a következő pár napban megfordul néhányszor a fejedben az a bizonyos kérdés: azon a pici helyen hogy tudott kiférni ez a hatalmas baba? :) És az is igaz, hogy a szülés utáni folyamatokról valahogy mindenki elfelejtett beszámolni. Mindenki csak annyit mondott: a fájdalom elmúlik, csak pihenj sokat, amennyit tudsz... Hát igen. Amennyit tud az ember, pihen, de arról, hogy se ülni, se állni nem tud napokig, hogy a belső szerveid keresgélik a korábbi helyüket, és ez bizony egy kellemetlen folyamat, nem nagyon beszélt senki... Sőt. Úgyhogy ezúton üzenem minden leendő anyukának, hogy erre készüljenek! A szülés utáni első hét fizikai szempontból nem a legkellemesebb...
Ám mindettől függetlenül az, hogy megkezditek a közös életeteket egy picike emberpalántával, aki teljesen rátok van utalva, a ti felelősségetek (ez persze valahol félelmetes is), egyszerűen leírhatatlan. Arról a bizonyos babaillatról nem is beszélve, ami azóta belengi a házat, és amibe beleszippantani olyan, mintha a legfinomabb parfümöt szaglászná az ember, vagy még bódítóbb!
Megkezdődik egy út, ami olyan gyorsan telik, mintha gyorsvonattal tennéd meg - hiszen még most született a kis Abigél, és már 5 hetes elmúlt.  De ahogy látod, amint napról-napra más, napról-napra fejlődik, figyel, mosolyog, vigyorog, emeli a kis fejét, nézelődik, egyre kevesebbet sír, mert megszokja a világot, és ti is megszokjátok őt, az igényeit... Hmm.
Az elmúlt 5 héten nem volt olyan nap, amikor legalább egyszer ne sírtam volna el magam, a gyermekünket csodálva, Istennek hálát adva. Az, hogy "hálás vagyok", talán nem is eléggé kifejező. A "végtelenül hálás vagyok" már kezdi megközelíteni az érzést, ami akkor tölt el, mikor rápillantok erre a kis mazsolára. :) Arról a földöntúli szeretetről nem is beszélve, ami már akkor betöltötte a szívemet, mikor még a szívem alatt hordoztam, de ami realizálódott akkor, mikor először magamhoz ölelhettem.

Tegnap egy kedves barát osztott meg facebookon egy kis verset:

"Már akkor is...
mikor csak gondolat voltál
majd szüntelen lázas akarat
mikor még nem tudhattam
hallom-e valaha hangodat
már akkor is?

mikor édes bizonyság lettél,
aprócska ugyan de igaz
mikor szívem alatt magad
voltál minden napban a vigasz
már akkor is?

mikor testem átformáltad
kedved s akaratod szerint
mikor még nem tudhattad
milyen lesz neked majd idekint
már akkor is?

mikor akaratlan osztoztál
velem örömben, bánatban
mikor elindultál felém
egy nap várva várt váratlan
már akkor is?

már akkor is
nagyon szerettelek."

Hát valahogy így... :)  

Fotó: Artanett