Hollandia - ahogy én láttam, éreztem

Ami talán legjobban megfogott a mostani holland utunk alatt, az az volt, hogy ez az ország, annak ellenére, hogy ott is tél van, most is zöld. Rengeteg örökzöld növénnyel, bokrokkal, fákkal veszik magukat körül az ott élők, ami bizonyára nem véletlen, hiszen mennyivel jobban esik ilyenkor egy zöldellő, igazán élő, dús bokorra tekinteni, mint a kopár faágakra - persze annak is megvan a maga szépsége.
De előre szaladtam...
Hivatalos úton voltunk, túlnyomó részben tárgyaltunk és találkoztunk, ettünk, találkoztunk és tárgyaltunk. És szolgáltunk. Mosolyogtunk. Ismerkedtünk. Örültünk. Csodás élményekben volt részünk. És hálásak voltunk, mert Isten jártunkban-keltünkben megőrzött bennünket, vigyázott ránk. Mindhármunkra.
Kapcsolatépítő céllal mentünk, és hiszem, hogy Isten vezetett minket ebben, s nem csak minket, de azokat is, akik ugyanilyen céllal ott vártak minket.
Hollandia gyönyörű. Édes gombóc juhok legelésztek a frissülő fűben, a lovak - hátukon kabáttal - fejüket a magasba tartva szívták magukba a tavaszi napsugarakat, a frufrus bika pedig morcosan adta tudtunkra, hogy ő nem óhajt az örömünkben osztozni, ő ennél komolyabb és bikább. :)
Jártunk múzeumban és skanzenben, láttunk rengeteg szélmalmot - a legrégebbi fából készülttől, a legmodernebb szivárvány színűig. Sétáltunk egyet a tengerparton, s mivel a süvítő, fagyos szél betessékelt minket egy kis vendéglőbe, ettünk bitterballent, és ittunk fincsi forrócsokit.
Vendéglátóink azonosulva Guszti téglamániájával, elvittek minket egy bontott dolgok lerakatába, ahol a téglákon kívül annyi szépséget láttam, hogy csak úgy sajgott a szívem, és pillanatok alatt el tudtam képzelni egy egész kerti berendezést.
Havat, esőt ígértek nekünk - napsütést kaptunk.
Megtapasztalhattuk újra a holland nép kedvességét, készségességét. A sok-sok mosoly, amit kaptunk, jó időre feltöltött minket :)
Részt vettünk egy hangversenyen, ahol kb. 70-75 férfi énekelt szívvel, lélekkel, teli torokból és tüdőből. Szolgálhattunk egy csodálatosan megáldott Istentiszteleten, ahol végtelenül kedves gesztusokkal vettek körül bennünket az ottani gyülekezeti tagok.
Majd utunk végén kedves barátokat látogathattunk meg, akik szintén olyan szeretettel vettek körül bennünket, hogy szinte otthon érezhettük magunkat.
Összességében annyira szép volt ez az egy hét, hogy igazán feltöltődtünk Isten szeretetével, élményekkel, amiért nagyon hálásak vagyunk.

Most pedig úgy néz ki, hogy egy kis kényszerpihenő elé nézek, ugyanis tegnap estére teljesen elment a hangom, ma pedig csak némi nyüszítő hangfoszlány préselődik ki a torkomon... Nem tudom, hogy alakul holnapra, de mivel a hangszálaim azok, amikre lelkészként nagyon vigyáznom kell, azt tudom, hogy erőltetni nem szabad, nehogy még többel kössem be... Úgyhogy azt hiszem, az elkövetkező pár napban csendben leszek... Remek alkalom az elcsendesedésre (lásd: előző bejegyzés) :)