Teázom

Az egész a betegségemmel kezdődött. A betegségemhez kapcsolódó diétával. E szerint ugyanis reggelire nem szabad tejterméket fogyasztani. Tej nélkül pedig mit ér a reggeli tejeskávé... ugyebár.
Igazából csak az íze miatt ittam. Régebben még annyira kávé-függő voltam, hogy a konyhába is csukott szemmel vánszorogtam ki reggel, és csak akkor sikerült felébredni, gondolkozni, még imádkozni is, amikor elkezdtem magamba csorgatni a kávét. Napi sok kávé lecsorgott aztán még.
Majd egy nap, jó pár éve már, péntekre esett október 23., szabad nap volt, és reggel nem ittam kávét, mondván, hogy nem kell teljesen felébrednem. Aznap nem ittam kávét. Egyáltalán. És másnap sem. És azután sem. Talán egy év is eltelt úgy, hogy nem ittam kávét. Nem kívántam. Aztán egyszer csak kedvem támadt meginni egy tejeskávét. És valahogy kialakult, hogy ha nem is minden reggel, de többnyire, egy nagyon könnyű, nagyon tejes, nagyon édes kávéval indítsam a napot. És most nem ihatok reggel tejet... hát így kezdődött.
S hogy kitöltsem ezt a reggeli űrt, újra barátságot kötöttünk a teával. Voltak korábban teázós időszakaim, és persze télen literszám isszuk, de ez most más. Valami különleges, kellemes érzés tölt el, amikor reggelente elkészítem, majd elkortyolgatom a kis csésze teámat. Ami lehet bármilyen. De nagyon jól esik. Talán azért, mert bár még melegek a nappalok, az ősz már itt settenkedik körülöttünk, és már a mamuszomat is fel kell húznom a mezítlábamra, ha leülök dolgozni valamit.
Teázom. Olyan egyszerű, olyan hétköznapi dolog. És mégis, milyen sokat tud változtatni azon, hogyan indul egy nap...