Az az időszak, amikor olyan gyorsan pörögnek a filmkockák, hogy nem győzöl pislogni. Az az időszak, ami bár szinte minden pillanatában Istenről szól, és Istenhez köt, hiszen minden Rá mutat, de Vele mégis alig tudsz időt, minőségi időt tölteni. És meg is van az eredménye ennek: valamelyik reggel arra ébredtem, hogy olyan végtelenül nagyon fáradt vagyok. Egy szó szerint ördögi kör ez, amikor nem tudsz reggel korábban felkelni, hogy elcsendesedj, mert fáradt vagy, de azért vagy egyre fáradtabb, mert nem tudsz reggel elcsendesedni.
De milyen jó az, hogy még a szervezetünk is képes jelezni Isten hiányát, és ezeknek a jelzéseknek a hatására észbe tudsz kapni, és tudsz változtatni. És tudjuk azt mondani magunknak, hogy akárhogy is, de álljunk meg egy kicsit - mert örüljünk, ha mi mondhatjuk ezt magunknak, és nem valami rossz történik, ami megállít minket.
Pünkösdöt hagytuk most magunk mögött, ami olyan nagyon szép volt nekem. Sikerült lelkileg úgy ráhangolódni, ahogy nem is reméltem, hiszen ugye fenyeget bennünket az az veszély, hogy elrohan az ünnep mellettünk, illetve mi mellette... De most olyan szépen lezajlottak az áldott, szép kis alkalmaink, a konfirmandusok olyan ügyesek, kedvesek, szépek voltak, kis bátor hitvallóim, hogy öröm volt rájuk nézni, hallgatni őket. Igazán úgy éreztem most, hogy fel tudtam töltődni. Milyen szomorú, hogy ezt ilyen ritkán tudjuk megtapasztalni. Pedig a Szentlélek mindig a rendelkezésünkre áll. Nem csak nagy ünnepeken kapjuk. Csak mi hajlamosak vagyunk sokszor nem észrevenni a jelenlétét az életünkben.
Ne sajnáljuk magunktól az Istennel töltött időt! Szükségünk van Rá!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése