Most épp alszik a kicsi Kincsem. Így megragadom a lehetőséget, hogy egy kicsit csacsogjak itt a blogon. Elmesélem, hogy nagyon szép nyarunk volt, bár ilyen gyorsan még nem telt el nyár, amire visszaemlékszem. Sok-sok szép élmény gazdagított minket. Voltunk picit nyaralni is. Gyulán töltöttünk négy csodás napot, sok sétával, pihenéssel, finom ételekkel, egymással feltöltekezve. Abigél úgy viselkedett, mint egy kis angyal, nagyon élvezte ő is, hogy csak mi hárman vagyunk, csak együtt, csak mi.
(Gyulán, séta közben)
És bizony, a
keresztelő is megvolt, nagy örömünkre. Olyan édes kis tündérke volt akkor is
Abigél. Amíg meg nem lett keresztelve, nézelődött, rágcsált, majd miután
megkeresztelte Jóska bácsi, mint aki jól végezte dolgát, megnyugodott,
és szépen elaludt, s végig aludta az Istentiszteletet. A nap hátralevő részében
pedig mindenkire mosolygott, s egészen délután 6-ig fent volt, akkor
"kiájult", és másnap reggel 6-ig egyfolytában aludt. :)
Most pedig már ősz van, amit nagyon-nagyon szeretek, hiszen ilyenkor már lehet korán behúzódni a kis odúnkba, meggyújtani egy-két illatos gyertyát, és hosszú estéket tölteni a szeretteinkkel. :)
Szép hosszú őszt, sok áldást kívánok Neked, kedves olvasó!
Meghatódtam....:)Majd kiröppen hozzád a Baba!!!!!Sok áldást kívánok én is nektek!
VálaszTörlésKöszönjük szépen! :)
Törlés