100. bejegyzés

Nemrég felfedeztem, hogy közeledik a 100. bejegyzés ideje. Akkor elhatároztam, hogy ezt a helyet meghagyom valakinek, aki mostanában szinte minden gondolatomban ott van, valakinek, akit bár még szinte nem ismerek, mégis máris nagyon szeretek. Ő pedig nem más, mint a mi kis magzatunk. :)
A tegnapi vizsgálat szerint minden rendben van, az értékei tökéletesek. Édes kis pirinyó, cuki orrocskával, fejjel-lefelé szunyókált épp, mikor bekopogtunk hozzá. A terhesség mindössze 12 hetes, de ez egyben azt is jelenti, hogy az első 3 hónapon már túl is vagyunk, és egy békésebb, várhatóan rosszullétmentes időszak következik.
Nagyon vártuk már őt. Nem türelmetlenül, de nagyon. Amikor megtudtam, hogy megkezdődött bennem egy életke, Anna szavai jutottak eszembe, és azóta is ez az ige az, ami betölti a lelkemet: "Ezért a gyermekért imádkoztam, és az Úr teljesítette kérésemet, amit kértem tőle." (1Sámuel 1,27)
Olyan hihetetlen ez. Amikor tegnap láttuk, ahogy ott morcoskodott, mert fel akartuk ébreszteni, az annyira emberi volt, olyan igazi. Egy pici kis élet (feje búbjától a fenekéig 5 cm), ott fejlődik bennem, de máris megvan benne minden. Az, hogy ki is lesz ő. Hogy milyen lesz. Egy tündibündi kislány, vagy egy huncut kisfiú? Csak legyen. És egészséges legyen. És okos. És szép. :) 
Nagyon különleges ez az érzés, ez az élmény. Anyukák, akik olvassátok a soraimat... Ezt tényleg nem lehet addig átérezni, amíg meg nem történik valakivel. Csak vágyni lehet erre, de valóban semmihez sem fogható. 
Köszönöm Istenem!