Pinterest

Pinterest

2014. máj. 10.

Életünk napjai... :)

A címet a Jóbarátok sorozat Joey-jától kölcsönöztem, de azért tartalmasabbak a mi életünk napjai, mint a kórházsorozat szereplőié. Azt hiszem. :)
Hogy mi foglal le mostanában annyira, hogy hónapok óta egy sort sem írtam a tulipános ládámba? A teljesség igénye nélkül, néhány dolgot felsorolok. 
Itt van például a parókia-renoválás. Jelenleg egy 240 éves épületben éldegélünk, ami gyönyörű, hangulatos, ám kevés helyiségével, picike konyhájával egyre kisebbnek bizonyult, főleg, hogy - hála Istennek - nagyon sokszor érkezik vendég az Egyházközségünkbe, s ezt vendégszoba nélkül, sokszor négy gyermekkel nem olyan egyszerű kivitelezni. Így történt, hogy Egyházkerületi támogatásból sikerült visszavásárolni egy az egykori református iskola tanítóinak épített tanítói lakást egyházközségi tulajdonba, majd sikerült a külső renoválásra egy pályázatot nyerni, végül sikerült a belső felújításra holland támogatást kapni, s most megy a munka, teljes gőzzel, kívül-belül. Az emeleten vendégszobák lesznek, fürdőszobával, teakonyhával, beszélgetős hellyel - tulajdonképpen egy külön lakrész, hogy az Egyházközségbe látogató kedves vendégek nyugodtan tudjanak pihenni. A földszinten pedig a lelkészlak mellett helyet kap a Lelkészi Hivatal és egy foglalkoztató szoba, ahol majd a hittanosainkkal fogunk tudni kreatívkodni. :)
S hogy mi lesz a mostani régi parókiával? Most készülnek a tervek a belső átalakításra, hiszen egy kedves-otthonos gyülekezeti házat szeretnénk belőle kialakítani, valamint itt fog helyet kapni az Egyházközség fenntartásában működő Gyermekjóléti szolgálat és a Családsegítés. 
Közben baba-mama szobát alakítunk ki a templomban, hogy kisgyermekes családok is bátran jöhessenek az istentiszteletekre, s ne érezzék úgy az anyukák, hogy zavarják az alkalmat, ha a csemete csacsog. A szoba még nincs teljesen kész, még néhány apróság hiányzik, de éppen tegnap Abigél és kis barátnője, Emily már felavatták, jót játszottak, nagyon jól érezték magukat. :) A helyiség lényege az, hogy bár ajtó van rajta, így a gyerkőcök hangja ki nem hallatszik a templomtérbe, de bent hangszórón lehet majd hallgatni az igehirdetést, így az anyukák sem maradnak le semmiről. :)
Ezen kívül a Férjem - bokros teendői közepette - gyűjti az anyagot a gyülekezettörténeti kiállításhoz, ami szintén a templomban fog helyet kapni. 
Aztán ott van Tiszaderzs, ahol hamarosan megkezdődik a "Tisza-tavi templomok útján" pályázat keretén belül az ottani templomunk renoválása is. De holland támogatást is kapunk, hogy fűtés is kerülhessen a templomba, s hogy ott is, mint Szentimrén is kárpitoztathassuk a padokat, hogy komfortosabb legyen. 
S mindeközben az Idősek Otthonában is zajlik a felújítás, hiszen - szintén holland támogatásból - éppen a padlóburkolás felfordulásában élhetnek drága időseink. A korszerűtlen és veszélyes linóleum burkolat került felszedésre a folyosókon, valamint a csúszós járólapok az étkezőben, s most a helyükre gyönyörű, de biztonságos járólap kerül.
Majd reményeink szerint nyáron egy még nagyobb szabású, fűtéskorszerűsítést megcélzó beruházásba kezdünk az Idősek Otthonában, amire szintén pályázatot nyertünk. 
És ezek csak az épületeinkkel kapcsolatos munkálatok. Mindezek mellett igyekszünk mindenféle programokat szervezni - Nagy Lelki-Fröccsök, Bibliaismereti vetélkedő gyülekezeti tagjainknak, idős ellátottjainknak, zsoltáréneklő és szavaló verseny, szemét szedés, családi nap, stb. 
És persze itt van az én drága Kiscicám, aki nap, mint nap megörvendeztet valami csodával, aki kilenc hónaposan már elindult és azóta csak megy-megy-megy :) Aki mosolygós és kedves. Akinek már egy fiatalember azt mondta a héten, hogy "helló szöszi!" :) 
Hálásak vagyunk a jó Istennek. Hihetetlen megtapasztalni, hogy mennyire megáld bennünket minden munkánkban. Szeret minket, és mi ebbe a szeretetbe beburkolózunk, és úgy futunk előre az úton, amit hiszünk, hogy Tőle kaptunk! 

(Kezdj minden napot hálás szívvel!)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése