Bízol Jézusban?

http://szentiras.hu/UF/Mt14 (Mt 14,22-33)

Amikor nem tudunk menni templomba valami miatt, Abigéllel mindig tartunk egy kis családi Istentiszteletet itthon. Imádkozunk, felolvasunk egy történetet a kis Bibliájából, amit ő választ ki, átbeszéljük, a történethez kapcsolódó éneket tanulunk, majd újra imádkozunk. Így történt ma is.
Abigél ma azt a történetet választotta, amikor Jézus a vízen jár.
Ahogy olvastam a történetet, elgondolkodtam: milyen sokszor vagyunk ilyen Péterek... azt mondjuk, hogy rábízzuk magunkat Isten gondviselésére, Jézus vezetésére az életünkben, ám amikor jönnek a nagyobb hullámok az életünkben (betegség, munkanélküliség, valaki elvesztése, anyagi nehézség, gyermekünkkel kapcsolatos gondok, stb.), olyan könnyen levesszük a szemünket Urunkról, s olyan könnyen elsüllyedünk...
Olyan könnyen esünk kétségbe, s veszítjük el az uralmat önmagunk felett. Ahogy manapság mondjuk: olyan könnyen szétcsúszunk, szétesünk. De mi lehet ennek az oka?
Az, amit Péternél és a többi tanítványnál is látunk: nem voltak biztosak abban, ki is az ő Mesterük. Hiszen a történet végén azt olvassuk, hogy azt mondták, hogy igen, Ő VALÓBAN Isten fia. Eddig tehát nem voltak meggyőződve róla. Pedig nem most találkoztak Jézussal először... Számtalan alkalommal tanította őket, nem egy gyógyítását látták már (a béna, a sorvadt kezű, a vérfolyásos asszony, a vak, stb.), látták, ahogy feltámasztotta Jairus leányát, sőt, közvetlenül a vízen járás előtt látták, ahogy 5 kenyérből és 2 halból jóllakatott 5000 embert. Mégsem voltak meggyőződve arról, hogy Jézus Isten fia. Nem szomorú ez? És bizony mi is számtalan alkalommal tapasztaljuk meg életünk során azt, hogy Isten Ura a mi életünknek is, hogy az gondunkat viseli, hogy szeret, és korán sem érdemeink szerint bánik velünk, hanem kegyelmét árasztja ránk nap, mint nap. Ám amikor jönnek a hullámok, levesszük róla a tekintetünket, és inkább elsülyedünk, mintsem, hogy megfogjuk a kezét, belekapaszkodjunk, és vele járjunk.
De tudjátok mit? Pontosan az Ő csodálatos kegyelme az, hogy ekkor sem hagy magunkra! Ő igenis megfogja a kezünket, és velünk tart. Sőt! A vállaira vesz bennünket. Tudom, sokszor emlegetem ezt a verset, de nagyon szeretem, mert nagyon sokat mond:
Lábnyomok
Álmomban Mesteremmel
tengerparton jártam, s az életem
nyomai rajzolódtak ki mögöttünk:
Két pár lábnyom a parti homokon,
ahogy ő mindig ott járt énvelem.
De ahogy az út végén visszanéztem,
itt-amott csak egy pár láb nyoma
látszott, éppen, ahol az életem
próbás, nehéz volt, sorsom mostoha.
Riadt kérdéssel fordultam az Úrhoz:
„Amikor életem kezedbe tettem,
s követődnek szegődtem, Mesterem,
azt ígérted, soha nem hagysz el engem,
mindennap ott leszel velem.
S most visszanézve, a legnehezebb
úton, legkínosabb napokon át
mégsem látom szent lábad nyomát!
Csak egy pár láb nyoma látszik
ott az ösvényen.
Elhagytál a legnagyobb ínségben?”
Az Úr kézen fogott, s szemembe nézett:
„Gyermekem, sose hagytalak el téged!
Azokon a nehéz napokon át
azért láttad csak egy pár láb nyomát,
mert a legsúlyosabb próbák alatt
téged vállamon hordoztalak!”
(Ismeretlen német szerző - Túrmezei Erzsébet fordította)
Merjünk bízni Jézusban! Merjük a mi Urunkra bízni az életünket! Merjünk minden körülmények között Rá tekinteni! Merjük megragadni az Ő kezét, és nem elengedni semmilyen körülmények között! Merjük elhinni azt, hogy ebben a földi életben érhet bennünket bármi, de Isten szeret bennünket, és ha mi is hűséggel kitartunk az Ő szeretetében, az örök élet örök boldogsága vár ránk! Ámen 😇🙏🏻🔆

(2018. augusztus 26.)